2020.09.29, Kedd
Közérdekű munkával újul meg Balokány
Balokány Liget - Facebook

Közérdekű munkával újul meg Balokány

Baranya Megyei Kormányhivatal

2018.06.18. 17:41

Az elmúlt évben mintegy 65 000 munkaórát teljesítettek Baranya megyében a közérdekű munka büntetésre ítéltek, akik többek között a Balokány-liget rendbetételében is segédkeznek.

Hirdetés

Baranya megyében a közérdekű munka büntetés végrehajtásának szervezését és ellenőrzését a Baranya Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Osztályának pártfogó felügyelői látják el, akik közvetítői feladatokat végeznek a büntetés-végrehajtás szereplői, a bíróság, az ügyészség és a kijelölt munkahelyek között.

Az elmúlt esztendőkben a megyében regisztrált bűncselekmények száma folyamatosan csökkenő tendenciát mutat (a 2010. évhez képest 2017-ben mintegy 50 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt), ugyanakkor a kiszabott közérdekű munka büntetések számában – a regisztrált bűncselekmények számához képest – emelkedés tapasztalható.

Fontos, hogy a közérdekű munka büntetés nem azonos a szabálysértési ügyben alkalmazott közérdekű munkával. Előbbinek, azaz a büntetőeljárás eredményeként kiszabott közérdekű munkának a pénzbeli megváltása nem lehetséges. A végrehajtás során a kijelölt munkahellyel nem létesül munkaviszony, az elvégzett munkáért nem jár díjazás, az elítélt büntetés-végrehajtási jogviszony keretében tölti büntetését. Ha az elítélt a kötelezettségeinek nem tesz eleget, a büntetés hátralévő részének helyébe fogházban letöltendő szabadságvesztés lép.

2017-ben 1 432 közérdekű munka ítélet végrehajtását koordinálták a Kormányhivatal pártfogó felügyelői, melyből a 180 kijelölt munkahelyen, mintegy 65 000 munkaórát teljesítettek az elítéltek. A megyeszékhelyen a közérdekű munkabüntetéshez kapcsolódóan társadalmi szervezetek is szerepet vállalnak, akik ezért az elítéltek munkavégzésével biztosított erőforráson kívül egyéb támogatásban nem részesülnek.

Az elmúlt években a Gerillart Kulturális Közhasznú Egyesületnél foglalkoztatott közérdekű munkára ítéltek segítségével került sor a Pécs főterén található Nick udvar felújítására. Jelenleg ez az egyesület – szintén elítéltek foglalkoztatásával – a Barbakán közelében található nyugati várfalsétány külső lépcsősorának felújítását végzi. 2018 márciusától a Balokány-Ligetért Egyesület is fogad közérdekű munkára ítélteket a Kodály Központ és a Zsolnay Negyed között elhelyezkedő – Pécs belvárosának egyik legnagyobb összefüggő zöldterületét érintő – terület revitalizációs folyamatának támogatására.

AktuálisBaranya megyeBalokány-ligetBalokányközérdekű munka