Orbán Viktor miniszterelnök személyesen adta át Pécsett a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát, ahol a remények szerint a jövő kiváló kosárlabdázóit nevelik majd.
– Vállalni kell a sikereinket, nem csak a kudarcainkat, különben sosem lesz belőlünk nagy nemzet – mondta Orbán Viktor megnyitó beszédében. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a pécsi kosárlabda igazi sikertörténete Rátgéber László megjelenésével kezdődött, aki országos, sőt európai hírű csapatot nevelt a pécsi kosaras lányokból. A Miniszterelnök elmondta, különösen örül, ha a sport vagy a kultúra terén nagy és jövőbe mutató tervek megvalósulásánál lehet jelen, ez pedig egy ilyen alkalom.

Rátgéber László, a magyar kosárlabda sport meghatározó alakja, az Akadémia megálmodója arról beszélt, az erkölcsi normák közvetítését, a valódi példamutatást sokkal fontosabbnak tartja, mint az aranyérmeket. A pécsi edző köszönetet mondott a magyar kormánynak és a miniszterelnöknek, amiért támogatták egy nagy álom megvalósulását, amelynek köszönhetően a jövőben Pécsett világszínvonalú környezetben fejlődhetnek a tehetséges kosárlabdázó fiatalok.

A köszöntők után a Fűzy Ákosról elnevezett pályát lelkesen birtokba vették az Akadémia tanoncai, akik megmutathatták tudásukat a jelenlévőknek.

Az épület használatba vételi engedélyét a Baranya Megyei Kormányhivatal adta ki.
Fotók: Laufer László
Egy építőipari szolgáltatónak vagy beszállítónak ma már nem feltétlenül elég azt megmutatnia, mit tud szállítani, milyen határidővel és mennyiért. Egyre fontosabb az is, mit tud elmondani – és igazolni – saját működéséről. Így válik jobban értelmezhetővé a környezeti, társadalmi és vállalat irányítási pillér. A fogalom kilépett a nagyvállalati jelentések világából és kezd megjelenni az ellátási lánc mindennapjaiban is. A változást már a gépbérleti piac szereplői is érzékelik.