2024.03.29, Péntek

Bűnelkövető fiatalok segítettek a Máriagyűdi Otthon felújításánál

Baranya Megyei Kormányhivatal

2018.11.02. 05:00

Októberben bűnelkövető fiatalok segítettek a Máriagyűdi Idősek Otthona két raktárhelyiségének helyreállításában. A felújítási munkákat korábban elkövetett bűneik egyfajta szimbolikus jóvátételeként, társadalmi munkaként végezték el az érintettek.

A Baranya Megyei Kormányhivatalban – a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával – működő Közösségi Foglalkoztatóban megvalósított programok egyik fontos célkitűzése az igazságszolgáltatási rendszerrel kapcsolatba került fiatalok társadalmi integrációjának és normakövető magatartásának elősegítése. Ennek részeként – úgy nevezett értékrendkorrekciós foglalkozások keretében – a bűnelkövető fiatalok a helyi közösség számára szimbolikus jóvátételi programokat valósítanak meg.

A közösség felé nyújtott jóvátétel keretében a máriagyűdi idősek otthona helyiségeinek helyreállítása mellett többek között sor került a pécsi Boldogság Háza falfirkával elcsúfított utcafronti kerítésének rendbe hozatalára, Mohácson az önkormányzati irodaház udvarának rendbe tételére és a kerítés felújítására. Szintén bűnelkövető fiatalok munkájának köszönhetően tisztult meg a pécsi Eszperantó Emlékpark és Játszótér, ahol a programban résztvevők az időjárás okozta károkat is helyreállították.

AktuálisMáriagyűdtársadalmi munkaMáriagyűdi Idősek Otthona