Több mint 300 felsőoktatási fejlesztési projekt valósul meg 33 intézményben, több mint 280 milliárd forint értékben - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztosa kedden Pécsett, a tárca által indított országos roadshow első állomásán.
László András a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán (PTE-ETK) rendezett eseményen közölte: a rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa azokat a fejlesztéseket, amelyeket a magyar kormány a Széchenyi 2020 program keretében támogat a 2014-2020-as időszakban.
"A folyamatosan változó technológiai és gazdasági környezetben kulcsfontosságú, hogy az egyetemekről, főiskolákról versenyképes tudással kerüljenek ki a hallgatók" - fogalmazott.
Már birtokba vették a közlekedők az 5-ös főút szegedi bevezető szakaszát, amelyet a Colas Út Zrt. szakemberei négysávosra bővítettek. A kivitelezőnek úgy kellett teljesen átépítenie a régi útpályát, kialakítania az új sávokat és felújítania az M43-as autópálya csomópontját, hogy közben mindvégig fenntartotta a forgalmat, valamint biztosította a BYD épülő autógyárának megközelítését.