2024.10.13, Vasárnap
Ezentúl biztonsággal repülhetnek a rétisasok és a fekete gólyák a Gemencben

Ezentúl biztonsággal repülhetnek a rétisasok és a fekete gólyák a Gemencben

Eon

2019.08.06. 14:51

A Duna-Dráva Nemzeti Parkkal együttműködésben összesen 54 villanyoszlopon végeztek átépítéseket az energiacég munkatársai.

Megvárták a Veránka-szigeten fészkelő rétisasok költését, ezért most fejezik be a gemenci erdőn áthaladó 4 km-es villamos vezetékszakasz utolsó 400 méterének madárbaráttá alakítását az E.ON szakemberei.

A madárvédelmi projekt kivitelezése az év elején indult. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és az E.ON közösen határozták meg, hogy milyen munkálatokat szükséges elvégezni annak érdekében, hogy a gemenci madárvilág számára biztonságosabbá tegyék az erdőn áthaladó vezetékszakaszt.

 

A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenc tájegység oszlopaira korábban már kerültek úgynevezett szigetelőpapucsok, azonban a park igazgatósága egy nemzetközi pályázat segítségével lehetőséget kapott egy ennél is jobb megoldás megvalósítására. A kereszttartók cseréje mellett más módosításokra is sor került, azokon az oszlopokon, például kapcsolók, trafók esetében, ahol átépítésre nincs műszaki lehetőség, a veszélyes vezetékeket leburkolták, illetve hosszabb szigetelőket építettek be, ezzel is csökkentve az áramütés veszélyét.

 

 

A projekt során a Gemenc tájegységet átszelő 4 km hosszú vezetékszakaszon 54 oszlopot építettek át. Mivel a közelben egy rétisas pár is költött, a munkavégzést két szakaszra kellett osztani, hogy az átalakítással ne zavarják meg a költési időszakot. A februárban indult projekt most ér a végéhez, a költés sikeres volt, így az utolsó munkafázist - a fészekközeli kereszttartók cseréjét a madarak számára biztonságosabb, új kialakítású eszközökre - a rétisaspár-fészek zónájában is befejezhetik a szakemberek.

 

„Alapfeladatunk az áramellátás zavartalan biztosítása, ezt azonban úgy szeretnénk megtenni, hogy közben természeti környezetünket is óvjuk. Minden új hálózatunkat az állatok számára biztonságos módon tervezzük, és a már meglévők veszélytelenné alakításával is folyamatosan haladunk.

 

Ebben a helyismeretet és helyszínre szabott tervezést igénylő munkában a természetvédelmi szakemberek útmutatása, partnersége elsődleges fontosságú” – mondta el Németh Imre, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója.

 

Szeretnénk a lehető legtermészetesebb, zavartalan környezetet biztosítani a Gemenc állatvilága, köztük a madarak számára. A megvalósult átalakítás kollégáink és a villamos szakemberek együtt gondolkodásának eredménye, melynek már látjuk az első eredményeit. A fekete gólyától a rétisason át számos védett faj él ezen a területen, ez az összefogás értük, róluk szólt” – tette hozzá Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója.

 

Az év első felében már számos, a környezet megóvását célzó hasonló programot valósított meg az E.ON. A gólyákat már több mint 4300 fészektartóval várják a vállalat ellátási területén, a madárvédelmi szakemberekkel közösen kihelyezett fészekhelyek száma évről-évre folyamatosan nő. Tavasszal 161 helyen alakították át a villamos hálózatot a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban a madárvilág védelmében, az Őrségben pedig a hazánkban védett vörös vércsék letelepítésében és gyűrűzésében segítettek. Májusban a Nyíregyházi Állatpark állatkölykeit támogatta az E.ON környezetgazdagító eszközökkel, majd a budapesti REX Kutyaotthon, a pécsi Misina Természet- és Állatvédő Egyesület, valamint a Debreceni Kutyaház Állatotthon munkájához nyújtottak anyagi segítséget.

AktuálisE.ONbiztonságDDNPIGemenc fekete gólya