Minden alapot nélkülöz az a közösségi médiában terjedő rémhír, miszerint a kormány meghosszabbította a tanévet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel. A szaktárca a rémhír terjesztőivel szemben nyomozás megindítását kezdeményezte.
A minisztérium közleményében rögzítette: nem módosul a tavaszi szünet időpontja sem, így a diákoknak és a tanároknak is lesz lehetőségük arra, hogy kicsit pihenjenek.
A tárca tájékoztatása szerint az emberi erőforrások minisztere a veszélyhelyzetre való tekintettel úgy határozott, hogy a minősítéssel és a tanfelügyelettel kapcsolatos, folyamatban lévő eljárásokat a 2020/2021-es tanévre halasztják, az Oktatási Hivatal valamennyi érintett pedagógust közvetlenül értesíti majd az átütemezésről.
A halasztás érinti a gyakornokok májusban esedékes minősítését is, melyre ugyancsak ősszel kerül sor, így semmiféle joghátrányuk nem keletkezik - jelezték.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma minden pedagógusnak köszöni az elmúlt hetek áldozatkész munkáját, mely a tantermen kívüli, digitális munkarendre való sikeres átállást lehetővé tette - olvasható a közleményben.
Időtálló lesz? Rentábilisan működik majd? Különleges élmény, amikor egy befejezett projekt után leül egy asztal köré beszélgetni a tervező, a kivitelező és az üzemeltető akár ilyen kritikus kérdésekről is. A Hungaroring megújítása kapcsán ez történt. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) idei záróeseménye az ikonikussá vált Formula-1-es versenyhelyszín megújításának projektjéről szólt. Arról, hogyan felelt meg a hazai tervezői és kivitelezői szakma a menet közben is változó nemzetközi követelményeknek. A szoros ütemezéssel megvalósított projekt kulisszatitkai mellett arról is beszéltek a résztvevők, milyen megoldásokkal tették egész évben használható rendezvényközponttá a mogyoródi versenypályát.