2024.04.19, Péntek
1000. útját tette meg a baranyai kormányablakbusz
kormanyhivatal.hu

1000. útját tette meg a baranyai kormányablakbusz

Baranya Megyei Kormányhivatal

2020.06.25. 15:00

Dr. Domokos Péter miniszteri biztos abból az alkalomból látogatott Baranya megyébe, hogy a baranyai településeket járó kormányablakbusz 2020. június 23-án tette meg 1000. útját.

A mobilizált kormányablak jubileumi kitelepülésére Mohácson került sor, ahol a kormányablakokért felelős miniszteri biztos dr. Horváth Zoltán kormánymegbízottal, valamint Pávkovics Gábor mohácsi alpolgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót.

 

 

Mint azt Dr. Domokos Péter elmondta, jelenleg 11 megyében segíti az ügyfelek kiszolgálását kormányablakbusz, de a tervek szerint a jövőben minden megyében kihasználhatják majd a mobilizált kormányablak előnyeit. Dr. Horváth Zoltán azt emelte ki, hogy a speciális busz nemcsak közelebb viszi az állam által nyújtott szolgáltatásokat az emberekhez, de arra is alkalmas, hogy egy-egy helyszínen tömegesen fellépő ügyintézési igényeket kezelni lehessen, példaként az egészségügyi dolgozók e-személyi igazolványának elkészítését említette. Pávkovics Gábor hangsúlyozta, hogy Mohácsnak is vannak olyan településrészei, ahol nagy szolgálatot tud tenni a mobilizált kormányablak, amely - az alpolgármester kérésének megfelelően - a jövőben rendszeresen megjelenik majd az újmohácsi városrészben is.

AktuálisBaranya megyekormányablakbuszmobilizált ügyfélszolgálat