2024.03.28, Csütörtök

Magyar gépgyártó bővíti pécsi üzemét

mti, jarmuipar.hu, magyarepitok.hu

2018.03.04. 10:53

Félmilliárdos beruházással építenek összesen 1700 négyzetméternyi alapterületű csarnoképületeket a Somapak baranyai bázisán.

Jelentős fejlesztésbe kezd az 1986 óta működő, olasz-magyar vesgyesvállalatként alapított, majd magyar tulajdonba került Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft – derül ki a cég sajtóközleményéből. A vállalat két gyártócsarnokot építtet Pécsett, melyek közös alapterülete közel 1700 négyzetméter lesz majd, illetve két megmunkálóközpont beszerzését is tervezik. Ezen felül egy 50 kilowatt teljesítményű napelemes rendszert is kialkítanak.

A beruházás 510 millió forintból valósul meg, az összeg mintegy felét uniós támogatással teremtették elő. A fejlesztés befejeztével az eddig 40 főt alkalmazó cég újabb 10 munkavállalónak tud majd állást biztosítani. A Somapak folyamatosan bővíti gyártási profilját: 2002 óta CNC-alkatrészgyártással és lemeztechnológiával is fogalkoznak. A vállalatról utoljára 2016-ban számoltunk be, amikor szintén kapacitásbővítést hajtottak végre és környezetbarát technológiákat eszközöket fel.

 

Szerte a világban használják a Pécsett gyártott gépeket

 

A vállalat pécsi üzeme (somapak.hu)

A 2017-ben több mint 1 milliárd forintos árbevételt elért magyar vállalkozás a hazai piacon kívül exportra is termel. A Pécsett elkészült gépek többek között Németországban, Dániában, Szlovákiában, Oroszországban, Lengyelországban, Szerbiában, Romániában, Üzbegisztánban, Kazahsztánban, Azerbajdzsánban, Nigériában, illetve Mexikóban is üzemelnek.

PécsGazdaságcsarnoképítésüzemfejlesztés