2024.03.29, Péntek

Új tejfeldolgozó üzem lendíti fel Bojárd gazdaságát

Baranya Megyei Kormányhivatal

2018.12.06. 15:00

A Vidékfejlesztési Program keretében adták át tegnap a TS-Tej Kft. újonnan létrehozott tejfeldolgozó üzemét Borjádon. A közel félmilliárdos beruházás ünnepélyes átadásán részt vett dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott is.

A több mint húsz embernek munkát adó üzemben különféle kész tejtermékeket – sajtot, túrót, joghurtot, csomagolt tejet – állítanak majd elő, amelyhez a cég által működtetett, korábban szintén támogatásban részesült, szarvasmarhatelepről nyerik a nyersanyagot.

A borjádi gazdaság a Vidékfejlesztési Programnak köszönhetően 241 millió forintos támogatáshoz jutott, így – a vállalkozás által biztosított önrésszel kiegészítve – közel félmilliárd forintból valósulhatott meg a beruházás.

Mint azt dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott köszöntő beszédében elmondta, a borjádi üzemátadó jól mutatja a kormány vidékfejlesztési törekvéseinek sikeres megvalósulását. Kiemelte, fontosnak tartja az ehhez hasonló, a kis és közepes élelmiszeripari vállalkozásokat segítő beruházásokat, mert ezeknek köszönhetően jelenhetnek meg a jó minőségű, helyi, regionális termékek a piacon.

Hozzátette, Baranya megyében jelenleg 28 vidékfejlesztési projekt zajlik, így a borjádi ünnepélyes üzemátadót továbbiak is követik majd.

GazdaságBaranya megyeBorjádvidékfejlesztéstejfeldolgozó üzem