2024.10.13, Vasárnap
Több mint 700 millió forintos fejlesztést hajtott végre az E.ON Pécsen
Illusztráció, pexels.com

Több mint 700 millió forintos fejlesztést hajtott végre az E.ON Pécsen

MTI

2021.09.01. 08:03

A fejlesztés segíti a vállalkozások működését és a helyi gazdaság erősítését is, de a megújuló energia források bővítése érdekében is döntöttek a kertvárosi állomás bővítése felől.

Negyvenezer környékbeli lakost és ipari parki létesítményeket szolgál az az áramhálózati fejlesztés, amelyet az E.ON Hungária Csoport hajtott végre az elmúlt egy évben 724 millió forintból Pécsen - közölte az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója csütörtökön a baranyai megyeszékhelyen.

Németh Imre a napokban elkészült fejlesztés átadása kapcsán rendezett sajtótájékoztatón azt mondta: Pécset és a környező településeket négy transzformátorállomás látja el árammal, 150 ezer pécsi és a környező települések lakói számára biztosítva így az energiát. Hozzátette:

az utóbbi években nyilvánvalóvá vált, hogy a város déli részén kialakított ipari parkba települő vállalatoknak fokozatosan egyre több energiára van, illetve lesz szükségük.

Emellett fontos szempontként emelte ki, hogy a megújuló energiaforrások rendszerbe táplálása is fejlesztéseket igényelt. Az E.ON ezért döntött a terület áramellátását biztosító kertvárosi állomás bővítése mellett, s hajtotta azt végre az elmúlt hónapokban.

A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a bővítés növeli az ellátásbiztonságot is, ami a környéken élő negyvenezer ember számára is hozadékkal jár. Egy esetleges üzemzavar hatásait kevésbé fogják érzékelni a térség lakói a jövőben - mondta.

 

Energia a helyi gazdaság táplálásáért

A beruházás eredményeként 30 százalékkal növelték az állomásból induló 22 kV-os vezetékek számát, 8 új leágazást és egy új gyűjtősínt hozva létre. A fejlesztés során 6,5 kilométer nyomvonalon 22 kV-os földkábelt létesítettek és csaknem 20 kilométernyi kábelt építettek be.

A sajtótájékoztatón Péterffy Attila, Pécs polgármestere úgy vélekedett: a fejlesztés a helyi gazdaság erősítését, a vállalkozások működését segíti. Kiemelte: az E.ON rugalmas, felkészült és nyitott partner azokon a tárgyalásokon, amikor meglévő vagy új befektetőkkel tárgyal a város új beruházásokról.
Emlékeztetett: a Déli Ipari Parkba az elmúlt másfél évben a Lemeztechnika Kft., a Hanon Systems Kft. és a Matro Kft. vetette meg a lábát, de logisztikai és szolgáltatócégek is érkeztek a területre, ahol már megkezdődött az autóipari textíliákat gyártó, japán Seiren-csoport üzemcsarnokának építése is.

A sajtó rendelkezésére bocsátott sajtóanyag szerint az E.ON szakemberei jelenleg is dolgoznak további pécsi fejlesztésekhez kapcsolódó beruházásokon:

szeptember végéig egy új transzformátorállomást telepítenek az építés alatt álló új vásárcsarnok energiaellátására, illetve ősszel még két nagyobb bővítést valósítanak meg a baranyai megyeszékhely egy-egy utcájában.

Az E.ON hosszabb távú tervei között szerepel még a Déli Ipari Park transzformátor-állomásainak cseréje, amennyiben a helyi vállalatok energiaigénye idővel további bővítésként mindezt szükségessé teszi.

GazdaságPécsE.ON Hungária Csoportvillamosenergia-szolgáltatásipari parkgazdaságfejlesztés