2024.03.28, Csütörtök

2016 októberében második alkalommal hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Kincses Kultúróvoda pályázatot abból a célból, hogy erősítse az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködését, illetve elősegítse, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények kínálta lehetőségeket. Baranya megyéből a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Óvoda, valamint az Erdősmecskei Óvoda nyerte el a Kincses Kultúróvoda 2017 címet.

Az idei kiírásra 48 pályázat érkezett, melyet részletes szempontrendszer alapján értékeltek óvodapedagógus, múzeumpedagógus és közművelődési szakértők, illetve a Kultúráért Felelős Államtitkárság és az Oktatásért Felelős Államtitkárság munkatársai.

E szempontok alapján idén 12 óvoda nyerte el a Kincses Kultúróvoda 2017 címet, melyet három éven keresztül viselhetnek, a cím adományozását igazoló emléktáblát pedig elhelyezhetik intézményük falán. Emellett felkérést kapnak, hogy a 2017-2018-as tanévre – az eddigi gyakorlatukból kiindulva – mintaprojektet dolgozzanak ki egy-egy komplex kulturális programcsomag megvalósítására. A mintaprojektek révén a nyertes óvodák példát mutathatnak az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködésére. A projekttervek megvalósítására minden nyertes óvoda 1,25 millió Ft támogatásban részesül.

Helyi hírekBaranya megye2017pályázatKomlói Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és ÓvodaErdősmecskei ÓvodaKincses Kultúróvoda