2024.03.28, Csütörtök
Hamarosan 140 kamera fogja figyelni a pécsi utcákat
24.hu

Hamarosan 140 kamera fogja figyelni a pécsi utcákat

pecs.hu

2019.05.02. 15:42

Az intézkedés következtében javul a város közbiztonsága, és az eszközök sokat segítenek a bűnüldözésben.

A város 65 pontján szerelnek fel új térfigyelő kamerákat november közepéig, jelenleg a kiviteli tervek készítése, az engedélyek beszerzése zajlik. A 136 millió forintos beruházás részeként a térfigyelőközpontot is korszerűsítik, a munkák végeztével 140 kamera pásztázza majd a pécsi utcákat.

 

Még a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében helyeztek el 32 darab térfigyelő kamerát Pécsett, ezek száma a későbbi bővítések révén mostanra megduplázódott. Ugyan az eszközök sokat segítenek a bűnüldözésben, illetve a megelőzésben, azonban a szakemberek szerint a hatékonyság növelése érdekében jóval többre van szükség.

– 2017-ben egy olyan átfogó tervet készíttettünk, mely a meglévő rendszer további 65 kamerával és azok működtetéséhez szükséges eszközök bővítésére tett javaslatot – fogalmazott lapunk érdeklődésére Őri László, Pécs alpolgármestere. – Mindez hamarosan megvalósulhat annak nyomán, hogy a Belügyminisztérium csaknem 136 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a pécsi önkormányzatot. Ennek elérésében természetesen Hoppál Péter, Pécs országgyűlési képviselője is jelentős részt vállalt.


Ezeken a területeken lesznek új kamerák

Kertvárosban 19, a keleti városrészben 21, Uránvárosban és a Szigeti városrészben 13, a belvárosban 12 új kamerát szerelnek fel. Új eszközök kerülnek többek közt a kertvárosi Testvérvárosok terére, az Aidinger János, a Móra Ferenc utcákba és a Maléter Pál útra, a keleti városrészben a Fekete Gyémánt térre, a Komlói útra és a Fehérhegyi utcába. Egyetemvárosban és Uránvárosban más helyszínek mellett a Stadion és a Tüzér utcákban, az Ifjúság útján és a Rókus utcában helyeznek ki eszközöket, a belvárosban pedig például a Citrom, a Munkácsy Mihály és a Lánc utcában.

– A helyszínek kiválasztásakor a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel közös álláspont volt, hogy elsősorban olyan helyen kell kamerát telepíteni, ahol a személy elleni erőszakos cselekmények, a közterületi rongálások, jogsértések száma magas, a forgalmas szórakozóhelyek, a bevásárló központok közelsége a telepítést indokolja, és számottevő átmenő forgalommal kell számolni – mondta Őri László, aki a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Tanács elnöke is.


Fontos a frekventált területek védelme

A terv természetesen az említett utcák mellett figyelembe veszi a nagyobb közlekedési csomópontokat, a legforgalmasabb gyalogosútvonalakat, a városban tanuló diákok biztonságosabb mozgását, a kulturális rendezvények helyszíneit és a jelentős, idegenforgalmi szempontból a városba érkező turisták által látogatott frekventált helyek védelmét és a bűnelkövetés szempontjából a legfertőzöttebb területeket is.

Helyi hírekPécsbiztonságközbiztonság