Kicserélik a szigetelést, irodahelyiségeket és éttermet alakítanak ki, valamint egy szinttel bővítik a leromlott Ifjúsági épületet.
Pécs önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül fejleszti az Ifjúsági ház épületét, továbbá az azt körülvevő területet és a Centrum parkolót.
A nyertes S és P 2004 Építőipari Kft. és a Baranyai-Házépítő Építőipari és Szolgáltató Kft. konzorciumának feladata az Ifjúsági ház épületének teljes körű kiviteli terveinek elkészítésére és a komplett kiviteli munka. A beruházás értéke közel 718 millió forint.
A korábban közösségi térként funkcionáló Ifjúsági Ház épületében szükség esetén megerősítik az épület tartószerkezetét, és egy szinttel bővítik azt.
Mindemellett a projekt részeként:
A tervek szerint az épületet magánvállalkozásoknak adják majd bérbe.
Ahogy azt már korábban megírtuk, a beruházás másik részében az egykori Centrum áruház előtti, jelenleg zúzalékfelületű parkolót szilárd burkolattal látják el. Emellett csapadékvíz-elvezetést építenek ki, olajfogókat és növényeket telepítenek, korszerűsítik a közvilágítást. Az új parkolóban akadálymentes parkolóhelyeket és két elektromos töltőállomást is kialakítanak.
Az egykori áruház épületének déli oldalán mintegy 900 négyzetméteres területet parkosítanak, ahova utcabútorokat is elhelyeznek.
Az iparág vezetőinek új generációja teljesen más hozzáállást hoz be akár a digitalizáció, akár a network, akár a marketingkommunikáció tekintetében.