2024.12.22, Vasárnap
Élménymedencével folytatódik a harkányi gyógyfürdő fejlesztése
harkanyfurdo.hu

Élménymedencével folytatódik a harkányi gyógyfürdő fejlesztése

magyarepitok.hu

2019.10.10. 13:01

Csúszdák, sodrófolyosó és buzgárok várják majd a baranyai városban a családokat.

Miután májusban beszámoltunk arról, hogy a harkányi gyógyfürdő szaunavilágát magába foglaló tömb megújult egy beruházássorozatban, most ennek egy újabb elemére találtak kivitelezőt. Az uniós közbeszerzési adatok alapján a II. számú épület alakul át, és bővül ki egy új medencecsarnokkal. A munkálatokat nettó 1,69 milliárd forintos költséggel a VivaPalazzo Zrt. vállalta el.

 

Csúszda is épül

A harkányi gyógy- és termálfürdőben a korábban is említett fejlesztéssorozatban többek között 2016-ban átadtak már egy csúszdaparkot, most újabb családbarát attrakciók épülnek. A II. számú strandépülethez kapcsolódva átadnak egy 1000 négyzetméteres, 10 méter belmagasságú medencecsarnokot. Ebben

  • egy-egy általános-, illetve fiataloknak szánt kaland-élménymedence,
  • a nagyobb belmagasságú részen pedig pihenő-galéria és beltéri csőcsúszda is elkészül.

Emellett többek között egy új, 350 négyzetméteres kültéri medence is elkészült, melyet kiúszóval közelíthetnek majd a vendégek.

 

bama.hu
építőipari cégekHelyi hírekHarkánygyógyfürdőkVivaPalazzo Zrt.