2024.04.19, Péntek
A Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. fejlesztésével a mohácsi Pick is jól jár
Illusztráció: pixabay.com

A Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. fejlesztésével a mohácsi Pick is jól jár

MTI

2020.09.16. 14:17

A dubaji fedett sípályát is a cég termékével hűtik.

Felavatták a Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. 65 ezer négyzetméteres, digitalizált megoldásokkal ellátott új logisztikai központját. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a fejlesztéshez a magyar kormány 1,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott. A Güntner csoport összesen 7,7 milliárd forintos fejlesztést valósított meg. Magyarországon kiemelt partnereik a mohácsi Pick vágóhíd, a Zeneakadémia és az Országgyűlési Hivatal.

 

5 kontinens több mint 60 országába szállítanak berendezéseket

Szijjártó Péter kiemelte, a tatai üzemben 150 új munkahely jött létre a vállalatcsoport európai logisztikai központjának létrehozásával és egy 1200 négyzetméteres kapacitásbővítő beruházással.


A miniszter szólt arról, hogy a rendszerváltás után a Güntner az első német befektetők egyikeként 2 ezer négyzetméteren indította el termelését és 30 év elteltével 40 ezer négyzetméteren készítenek világszínvonalú berendezéseket. A vállalattal 2019-ben kötött stratégiai megállapodást a kormány.
Szabó János, a Coolbridge Kft. nevet viselő logisztikai központ ügyvezető igazgatója elmondta, a Güntner logisztikai feladatait végzik el, integráló szerepet töltenek be az európai és tengerentúli vállalatcsoport gyárainak alapanyag-ellátásában és vevőinek kiszolgálásában.

A német tulajdonú Güntner hűtés- és klímatechnikával kapcsolatos ipari felhasználású elpárologtatókat, léghűtőket, kondenzátorokat, továbbá különleges megoldásokat kívánó termékeket gyárt világszerte. 
A Coolbridge Kft. területe 65 ezer négyzetméter, melyen

  • egy 6500 négyzetméteres magasraktár,
  • 42 ezer négyzetméternyi egyéb tároló rendszer,
  • valamint egy irodaépület található.

Az új beruházással létrehozott áruelosztó központ 2019 december elsején kezdte meg üzemszerű működését 70  alkalmazottal. Naponta átlagosan 60 kamion fordul meg a telephelyen, ami 300-400 raklap készáru rakodását és szállítását jelenti 5 kontinens több mint 60 országába, több mint 2500 címre.

 

Külföldön is keresettek a cég termékei

Schwarczenberger Tamás, a Güntner-Tata Kft. ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint a társaságnál 1990-ben mindössze 31 dolgozóval indult el a hőcserélők gyártása. Az elmúlt 30 évben a tatai üzem a cégcsoport legnagyobb gyártóüzemévé vált, 1300 embert foglalkoztat és 2019-ben 60,5 milliárd forint árbevételt ért el.

A Güntner-Tata mérnökei fejlesztik a teljes cégcsoport számára az új gyártástechnológiákat, valamint segítenek Indonéziában, Mexikóban és Romániában a Güntner üzemek munkatársainak oktatásában, a legjobb gyártási folyamatok kialakításában.

Termékeik több mint 95 százalékát exportálják, az itt gyártott hőcserélőkkel hűtik a londoni Royal Albert Hall-t, a dubaji fedett sípályát, több Forma 1-es csapat szélcsatornáját, de a kínai Alibaba szerverhűtéséről a Güntner-Tata termékei gondoskodnak. Magyarországon kiemelt partnereik a mohácsi Pick vágóhíd, a Zeneakadémia és az Országgyűlési Hivatal.

Helyi hírekPickMohács Güntner-Tata Hűtőtechnikai Kft. Coolbridge Kft.logisztika