A köztársasági elnök felesége kíséri minden évben a nagyköveti gárdát Magyarország különböző helyszíneire.
A köztársasági elnök felesége egész napos kiránduláson látta vendégül a Magyarországra akkreditált misszióvezetők házastársait; a program során a Heves megyei Egert és a Nógrád megyei világörökségi falut, Hollókőt keresték fel.
Herczegh Anita Hollókőn az MTI-nek elmondta: 2013 óta minden évben szerveznek hasonló kirándulásokat. Igaz, hogy ez idő alatt már kicserélődött a nagyköveti gárda, de mégis fontosnak tartja, hogy minden évben új helyszínre vigye a vendégeit, mert nagyon sok szép látnivaló van Magyarországon, amit szívesen megmutat - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy a tapasztalat szerint a kirándulásokon részt vevők később családostul, vagy a hazájukból érkező vendégekkel újra felkeresik ezeket a helyeket.
Az első kirándulást Pécsre szervezték, amit a köztársasági elnök felesége jól ismer, hiszen tíz évig élt ott, de jártak többek között a Dunakanyarban, a Balaton-felvidéken és Gyulán is.
Egerben az Érseki Palotát és az Eszterházy Károly Egyetem könyvtárát, Hollókőn az ófalu nevezetességeit keresték fel, a nógrádi faluban a nap végén a réteskészítés is szerepelt a programban.
Herczegh Anita elmondta, a kirándulásokat rendszerint tavasszal szervezik, de a járvány az idén ezt nem tette lehetővé, a kirándulást pedig a legnagyobb biztonsággal bonyolították le.