Középiskolásokat is bevonnak a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar (PTE MIK) 512 LED-lámpából álló kockájának programozásába - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-t.
A PTE közleményében azt írták, hogy a MIK automatizálási tanszéke által fejlesztett, MikCube névre keresztelt LED-kocka mozgó ábrákat, akár mini történeteket is képes megjeleníteni animált szöveges üzenetek, egymás után felvillanó fények, körbeforgó ábrák, testek kirajzolásával.
A programozásba most bevont középiskolás diákok egy okostelefonra írt alkalmazás segítségével szinte végtelen számú animációt tudnak létrehozni a kockát alkotó LED-ek ki-bekapcsolásával, eközben pedig a térbeli testnek nem is kell a programozó közelében lennie.
Zidarics Zoltánt, a PTE MIK Automatizálási Tanszékének oktatóját idézve kiemelték a kommünikében, hogy a diákok a kocka segítségével játékosan tanulhatják meg a programozás alapjait, emellett az eszköz fejleszti a matematikai képességeiket és a térlátásukat, a fejlesztés hozzájárulhat a helyes pályaválasztási döntés meghozatalához is. A projekt forráskódjai nyilvánosak, így a diákok továbbfejleszthetik, az elkészült animációkat pedig egymással és a fejlesztőkkel is megoszthatják. A legjobb animációkat a MIK szakemberei nyilvánosan elérhetővé teszik, és az ifjú fejlesztő nevét feltüntetik a program névjegye alatt.
A kocka működés közben az univpecs.com címen elérhető videókon tekinthető meg - közölte a PTE az MTI érdeklődésére.