2024.03.29, Péntek
Több mint száz program a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon júliusban
Illusztráció: pixabay.com

Több mint száz program a pécsi Zsolnay Fényfesztiválon júliusban

MTI

2022.06.06. 08:02

A pécsi belváros 19 helyszínén - a Fény útján - láthatók majd fénylátványosságok, így fényfestés ragyogja be Pécs ikonikus tereit, épületeit, mint a dzsámi, a Jókai tér vagy a Pécsi Nemzeti Színház, de emellett fényköntöst kapnak olyan új helyszínek is, mint az új Pécsi Vásárcsarnok.

Mintegy százhúsz program, sok ezer négyzetméternyi vetített felület és nemzetközi fényfestőverseny is várja az érdeklődőket a július 7. és 10. között a baranyai megyeszékhelyen zajló Zsolnay Fényfesztiválon - közölték a szervezők szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón.

Bleszity Péter, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője elmondta: a tavaly őszi rendezvénnyel lezárult egy korszak a rendezvény életében, ami a helykeresésről és a fesztivál tökéletesítéséről szólt. Szerinte a fesztivál megtalálta helyét hazai és nemzetközi tekintetben is.

Kiemelte: a rendezvény rangját a nemzetközi, pénzdíjazásos Zsolnay Light Art Fényfestőverseny adja meg. Ennek során a székesegyház monumentális homlokzatát keltik életre a világ legjobb fényművészei háromdimenziós, mozgó fényalkotásokkal.

Zádor Tamás, a verseny szakmai partnere, a Kiégő Izzók vizuális csoport alapító tagja elmondta: 2022-ben is nemzetközi szinten jegyzett alkotókat sikerült bevonni a megmérettetésbe. Idén Afrika és az Antarktisz kivételével minden kontinensről érkeztek nevezések, azok közül egy-egy spanyol, francia, német, thaiföldi és magyar alkotó mutathatja meg egy-egy munkáját, amelyeket nemzetközi zsűri értékel.

Hozzátette: a közönség esténként folyamatosan ismételve láthatja a pécsi székesegyházra vetítve ezeket a - nagyjából 10-10 perces - mozgóképes, animált alkotásokat.

Zag Gábor, Pécs alpolgármestere arról szólt, hogy a rendezvény Pécs egyik nemzetközi szinten is jegyzett büszkesége, rendezvényenként mintegy 100 ezer ember vesz részt a programokon.

A rendezvény sajtóanyaga szerint a pécsi belváros 19 helyszínén - a Fény útján - láthatók majd fénylátványosságok, így fényfestés ragyogja be Pécs ikonikus tereit, épületeit, mint a dzsámi, a Jókai tér vagy a Pécsi Nemzeti Színház, de emellett fényköntöst kapnak olyan új helyszínek is, mint az új Pécsi Vásárcsarnok.

A legnagyobb belvárosi bevásárlóközpontba érkezik az angol Squidsoup csapatának Alámerülés című alkotása, amelybe be is sétálhat a közönség, miközben teljesen körülveszi a dinamikus fényinstalláció. A több mint ötezer fénypontból álló alkotás az óceánba való alámerülés érzetét kelti.

Pécs világhírű szülötte, Viktor Vasarely munkássága előtt két alkotás fog tisztelegni: a művész képi világát tovább gondolva "szőnek fényszőnyeget" a Janus Pannonius utcában a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának diákjai. A másik alkotás egy Vasarely-ihlette interaktív favetítés lesz a Csontváry Múzeummal szemben.

A Zsolnay család a 20. század elején teniszpályát építtetett a Barbakán-árokba, idén ez fog újra megelevenedni, ahol a látogatók fény segítségével játszhatnak teniszmeccseket.

A Kossuth térre érkezik a francia Antonin Fourneau interaktív alkotása, a Waterlight Graffiti. Itt egy nyolc méter széles ledfalon, víz segítségével készíthetnek fénygraffitiket a rendezvény látogatói.

A Zsolnay Kulturális Negyed nappali fényprogramokkal várja a látogatókat.

A fényfesztivál nemcsak sötétedés után, hanem napközben is kínál programokat, így nemzetközi utcaszínházi produkciókat is meg lehet nézni. Chiléből egy utcai bohóc, Argentínából légtornász-akrobaták és egy bűvész-zsonglőr, Olaszorszából buborékcirkusz, Franciaországból pedig egy újcirkuszi előadás érkezik, de magyar művészek tűzzsonglőr előadásait is láthatja a publikum.

 A Széchenyi téren a svájci Panorama Kino Theatre társulat pécsi és budapesti színészekkel kiegészülve különleges, 360 fokban forgó mozit épít fel, de pécsi művészek varieté műsora is megtekinthető lesz.

A zenei programokon is hangsúlyosan jelen lesz a vizualitás: fellép a Decolonize Your Mind Society, a Freakin' Disco Kamaraelektronika, a Zagar, a Siblicity, a lengyel audiovizuális művész Ari Dykier, Dj dork és Bernathy Zsiga is.

Minden évben "fénynagykövetek" érkeznek a fesztiválra. Idén lengyel fényalkotás és audiovizuális koncert gazdagítja a programkínálatot.

Az egyébként ingyenes fesztiválnak lesz fizetős része is: Fény útja extra exkluzív programokat ígér kevesebb mint egy mozijegy áráért.   

Így tekinthető meg majd az egyik legkülönlegesebb fényinstalláció, a Tundra nevű nemzetközi fényművész kollektíva Row című alkotása a Pécsi Galériában. A holografikus, audiovizuális élményt ígérő alkotás megtekintésekor a látogatók mellett cikáznak a fényobjektumok, mintha Harry Potter-beli varázslatok röpködnének körülöttük - ígéri a rendezvény sajtóanyaga.

Pár hete nyitott újra a pécsi Kórház téri Jakováli Hasszán Dzsámi, az épület belső kupolájának és falainak fényfestése szintén az extra karszalaggal látható.

A 6. Zsolnay Fényfesztiválról további információk az esemény internetes oldalán, a fenyfesztival.hu-n olvashatók.

Helyi hírekPécsZsolnay Fényfesztivál