Összesen 67 kilométernyi főút újul meg a Dunántúl egyik jelentős közlekedési folyosóján.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kihirdette a 68-as főút felújítására kiírt tervezési közbeszerzés eredményét. A 68-as út a horvát határtól indulva 95 kilométeren át egészen az M7-es autópályáig húzódik, észak-déli irányban átszelve Baranyát és Somogyot. Hossza 95 km, ezzel a második leghosszabb magyar két számjegyű út a 47-es út mögött.
A szóban forgó beruházásban a Barcsot és Balatonberényt összekötő főútnak egy jelentős részét szélesítik, illetve alkalmassá teszik a 11,5 tonnás tengelyterhelésre.
Az összesen 67 kilométer érintő fejlesztés két részprojektből tevődik össze.
A projektről már tavaly is beszámoltunk az ITM akkori közleménye alapján. Eszerint az előzetes egyeztetések során figyelembe vették az itt élők kéréseit. "Ennek nyomán körforgalmi csomópontok létesülnek Marcali mellett, és a 61-es út csatlakozásánál Böhönyénél" - idézt az akkori közlemény Móring József Attilát, Marcali és térsége országgyűlési képviselőjét.
Az első nagy csomópont építésével elkezdődött Debrecen keleti városrészének eddigi legnagyobb útépítési beruházása. Több szakaszban, összesen 10 kilométer hosszú közlekedési folyosót építenek meg.