A megállapodásnak külön aktualitást ad az energiaválság és az, hogy az ember tevékenysége immár bizonyíthatóan kedvezőtlenül befolyásolja a környezetet.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) kezdeményezésére 14 intézmény részvételével alakult meg a Magyar Egyetemek Fenntarthatósági Platformja (MEFP) a baranyai megyeszékhelyen, csütörtökön.
A platform létrehozásáról szóló keretmegállapodás aláírása előtt tartott előadásában Raisz Anikó, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hangsúlyozta: a globális kihívásoknak elsősorban helyi megoldásokkal lehet megfelelni, a mostani együttműködés pedig ennek egyik kiváló példája.
Kijelentette: a TIM üdvözli az egyetemek fenntarthatóságot szem előtt tartó együttműködési készségét és a kezdeményezést.
Azt mondta, a magyarországi egyetemek előremutató módon gondolkodnak, nyitottak arra, hogy a fenntarthatóságra figyelve valósítsák meg céljaikat. Reményét fejezte ki, hogy a keretmegállapodást most megkötő 14 egyetemből hamarosan akár 60-nál is több lesz. Biztos abban ugyanis - tette hozzá -, hogy a közös munka már rövid távon is sok előnnyel jár majd.
Az államtitkár úgy vélekedett: a gazdasági növekedésnek mindig együtt kell járnia a környezetvédelemmel, egyik terület sem fejlődhet a másik kárára.
Hangsúlyozta, a magyar kormány ennek megfelelően hozza meg intézkedéseit, és már bizonyította, hogy elkötelezett a környezet védelme és a fenntarthatóság iránt.
Az energiaválság felgyorsította az eddigi folyamatokat, a kabinet pedig készen áll arra, hogy a problémákra az egyetemekkel közösen keressen megoldást - mondta Raisz Anikó.
Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy az energiaválság és az aszály is megmutatta, nincs fontosabb, mint a teremtett világ védelme, e tekintetben pedig kiemelkedő szerep jut az egyetemeknek. Éppen ezért a képzési struktúra megújításánál a fenntarthatóságot kiemelt helyen kezelik majd - fűzte hozzá.
Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora azt mondta, a megállapodásnak külön aktualitást ad az energiaválság és az, hogy az ember tevékenysége immár bizonyíthatóan kedvezőtlenül befolyásolja a környezetet. Reményét fejezte ki, hogy az intézményeknek egyre több jó gyakorlatot sikerül megosztaniuk egymással a fenntarthatósággal összefüggésben.
Szili Katalin, a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi tagja, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács tiszteletbeli elnöke arra hívta fel a figyelmet: az egyetemeknek komoly felelősségük van abban, hogy "élhető környezetet hagyjunk az utódainkra", e tekintetben pedig a baranyai felsőoktatási intézmény élen jár.
Az intézmény már ma is a világ egyik legzöldebb egyeteme, amely energiafelhasználását már fele részben megújuló forrásokból fedezi, folyamatosan egyre több elektromos autót állít szolgálatba, szelektív módon gyűjtik a karokon a hulladékot és száműzték az intézményből a PET-palackokat is - mondta.
A csütörtöki rendezvényen a kezdeményező PTE mellett a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Soproni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vált a MEFP tagjává.