2024.03.28, Csütörtök
Idén ismét átadták a Pannon Filharmonikusok Lickl-díját
Illusztráció: pexels.com

Idén ismét átadták a Pannon Filharmonikusok Lickl-díját

MTI

2022.12.16. 09:00

A díj az egykori vezető szellemiségét hivatott életben tartani, és egyúttal elismerik vele az együttes művészeinek és menedzsmentjének, valamint a zenekarral tágabb körben együttműködőknek a társadalmi szerepvállalását.

A világjárvány miatt egy év kihagyás után idén ismét három kategóriában adta át az együttes által alapított Lickl-díjat a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) vezetősége.

Mint arra az együttes keddi közleményében emlékeztettek, a zenekar egykori alapítójáról, Lickl Györgyről elnevezett elismerést 2016 óta évente adják át, és idén is három - művész, menedzsment tag és civil - kategóriában osztották ki.

A díj az egykori vezető szellemiségét hivatott életben tartani, és egyúttal elismerik vele az együttes művészeinek és menedzsmentjének, valamint a zenekarral tágabb körben együttműködőknek a társadalmi szerepvállalását.

Idén az együttes hagyományos év végi társulati ülésén vehette át az elismerést Deák Márta, a zenekar hegedűművésze, koncertmestere, aki a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a londoni Royal Academy of Music posztgraduális előadóművész-képzésén végezte tanulmányait, majd a Royal Philharmonic Orchestra muzsikusaként dolgozott, 2007 óta pedig a pécsi Pannon Filharmonikusok koncertmestere.

Menedzsment kategóriában a Pannon Filharmonikusok hangmérnöke, akusztikusa, stúdióvezetője, karnagya vehette át a Lickl-díjat. Dobos László koncert- és stúdió hangfelvételeket készít hivatásos és amatőr előadókkal, énekegyüttesekkel, kórusokkal, vonós-, fúvós- és szimfonikus zenekarokkal, hangszeres és énekes szólistákkal, kamaraegyüttesekkel. Az elmúlt 34 évben több mint 600 zenei kiadványt vett fel, adott ki, a stúdiója által Magyarországon megjelentetett és eladott komolyzenei CD-k száma meghaladja a félmillió példányt - írták a Pannon Filharmonikusok Fesztiválkórusának egyik alapítójáról, művészeti vezetőjéről.

Ebben az évben a zenekar mecénás támogatója, a Gondoldó Könyvelési Vállalkozás-szervezési és Tanácsadó Kft. tulajdonosa, Biró Zoltán és neje, Biróné Papp Ilona ügyvezető érdemelte ki a zenekar külső partnereinek járó Lickl-díjat.

A PFZ közleményében kitértek arra, hogy az év női és férfi muzsikusát is kiválasztják, a művészekre december végéig szavazhat a közönség online az együttes honlapján, illetve személyesen a január 2-i újévi díszhangversenyen.

Helyi hírekPécsPannon FilharmonikusokLickl-díj