2024.07.15, Hétfő
Pécsi közgyűlés: 21,4 milliárd forintos eredménnyel zárta a múlt évet az önkormányzat
Illusztráció, unslpash.com

Pécsi közgyűlés: 21,4 milliárd forintos eredménnyel zárta a múlt évet az önkormányzat

MTI

2023.05.18. 10:00

A pécsi közgyűlés keddi ülésén elfogadták a város 2022-es zárszámadását, amely szerint 72,9 milliárd forintos bevétel és 51,5 milliárd forintos kiadás mellett 21,4 milliárdos eredménnyel zárta a múlt évét az önkormányzat.

A költségvetési téma előterjesztőként Péterffy Attila (Pécs Jövője) polgármester az ülésen arról szólt, hogy a városvezetés továbbra is három alapelv mentén gazdálkodik:  az önkormányzat nem vehet fel működési hitelt, fejlesztéseket hajt végre és teljesíti fennálló kötelezettségeit. Ezen elvekhez eddig minden évben, így tavaly is tartotta magát az önkormányzat - hangsúlyozta.

A tavalyi költségvetés végrehajtásáról szóló, a polgármester által jegyzett előterjesztésében az olvasható, hogy 2022 elején 6,8 milliárd forint értékű állami kompenzációval tervezte meg költségvetését az önkormányzat, ebből azonban az év során - a rendkívüli önkormányzati támogatással együtt - csak 1,7 milliárd forint teljesült.

A csaknem 4,5 milliárd forint hiányzó forrás ellenére zárta maradvánnyal a pécsi önkormányzat a tavalyi évet, amelyet számos takarékossági intézkedés és a saját erős beruházások, felújítások elhalasztása jellemzett - derül ki a dokumentumból.

Pécs - kerekítve - 21,4 milliárd forintnyi pénzeszközzel, továbbá 4,48 milliárd forint összegű, szabadon felhasználható lekötött bankbetétekkel rendelkezett 2022 utolsó napján, ezzel együtt kötelezettségvállalásainak mértéke meghaladta a 20,5 milliárd forintot, így a város rendelkezésére álló pénzeszközök 4,66 milliárd forintot tettek ki - Így - összegzett a polgármester az előterjesztésben.

A leírtak szerint a helyi építményadó tekintetében - a Pécsre települt cégek által befizetett iparűzésiadó-növekménynek köszönhetően - a lakosság terheit csökkentették tavaly, az önkormányzati cégek és hivatali dolgozók esetében pedig béremelésre és külön rezsitámogatásra volt lehetősége a helyhatóságnak.

A hitelekre térve kitért rá: az előző városvezetés idején 8,5 milliárd forintos visszatérítendő támogatást nyújtott a magyar állam Pécsnek, amiből még 3,5 milliárd forinttal még tartozik az önkormányzat, míg az Európai Beruházási Bank (EIB) fennálló hitelkeretéből - uniós fejlesztési projektek előkészítésére és megvalósítására - 8,3 milliárd forintot hívott le a mostani vezetés.

Csizmadia Péter, a közgyűlésben ellenzékben lévő Fidesz városházi frakciójának vezetője úgy vélekedett, hogy "Pécs ma egy nyakig eladósított és a csőd felé robogó város képét mutatja", hiszen a városvezetés által lehívott EIB-hitelt "2048-ig fizetniük kell a város polgárainak" - folytatta. Rámutatott: a város annak ellenére kerül egyre nehezebb helyzetbe, hogy a kormány folyamatos segítséget nyújt az önkormányzatnak. A központi költségvetés 2022-ben 14,8 milliárd forintnyi működési támogatást biztosított a város számára, ami több mint negyven százalékkal magasabb, mint amennyit 2019-ben kapott - fejtette ki.

A politikus felszólította a polgármestert, hogy "nézzen szembe a valósággal" és vessen véget annak az "elfogadhatatlan és fenntarthatatlan" gyakorlatnak, amelyet szerinte baloldali városvezetés folytat.

Ruzsa Csaba, Pécs külsős alpolgármestere úgy vélekedett: a lehívott hitelek nem működési célúak, hanem - például önerőként vagy a projektek költségeit megelőlegezendő - európai uniós finanszírozású fejlesztéseket szolgáltak, illetve fognak segíteni, ezért azokból jelentős mértékben profitált, profitálni fog Pécs. A városnak valóban több támogatást nyújtott a kormány tavaly, mint 2019-ben, ismerte el, azonban az állam felé való kötelezettségeinek mértéke is jelentősen megnövekedett - utalt a szolidaritási hozzájárulás megjelenésére.

A város tavalyi költségvetésének végrehajtásáról szóló előterjesztésnek az összevont költségvetési mérleget bemutató melléklete szerint 2022-ben személyi juttatásokra 10,86 milliárd, dologi kiadásokra 12,06 milliárd, beruházásokra 4,24 milliárd, felújításokra pedig 1,99 milliárd forintot költött a pécsi önkormányzat.

Az összevont bevételeket és kiadásokat bemutató táblázatok szerint a költségvetési bevételek 93,5 százalékban, míg a kiadások 69,9 százalékban teljesültek a tervezetthez képest.

Az előterjesztés adósságállományt bemutató melléklete szerint 2022 végén 14,28 milliárd forinttal - ezen belül 10,45 milliárd forinttal az EIB-nek, 3,5 milliárd forinttal a magyar államnak, 326 millió forinttal az OTP Nyrt-nek - tartozott az önkormányzat.

Helyi hírekPécsközgyűlés