Sikeresen ívott a magyar bucó a mohácsi Duna-szakaszon

Az ÖK kutatói immár harmadik éve végeznek halállomány-felmérést a kutatóközpont közcélú monitorozási projektje keretében, Tóth Balázs (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság) és Mórocz Attila (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság) szakmai közreműködésével - emlékeztet az ELKH által az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény.

Mint felidézik, június végén Mohácsnál számos, idei szaporulatból származó, 32-42 mm közötti testhosszú magyar bucó-ivadékot fogtak a kutatók. Ez örömteli meglepetésnek számít, ugyanis a Magyarországon fokozottan védett őshonos halfaj csak ritkán kerül szem elé - emlékeztetnek.

A magyar bucó (Zingel zingel) a Duna és a Dnyeszter vízgyűjtőjén őshonos, fenéklakó sügérféle halfaj. Teste hosszan elnyúlt orsó alakú, szája alsó állású, pikkelyei a bőrében mélyen ülő, úgynevezett fésűs pikkelyek, ezért kézbe véve - a többi sügérféléhez hasonlóan - érdes tapintású.

A felnőtt egyedek testhossza jellemzően 20-30 cm. A nagy folyók kavicsos, homokos aljzatú, gyors sodrású mederfenekén gerinctelenekkel és kisebb halakkal táplálkozik. Szaporodása a vizek tavaszi melegedésével márciusban, áprilisban történik. Mivel jellemzően a parttól távolabbi mederfenéken tartózkodik, a Duna-parti életterében végzett tudományos halállomány-felmérések során csak néha kerül szem elé, ha mégis, akkor többnyire növendék, illetve felnőtt példányokkal lehet találkozni.

Az ELKH közleménye szerint a kutatók a Duna főágában éjjel a parti, nappal a mélységi életteret mintázták.

A mélységi mintákban nagy számban fogták a magyar bucó közeli rokonának, a szintén fokozottan védett német bucónak (Zingel streber) a felnőtt egyedeit is. A magyar bucó mellett előkerültek a védett selymes durbincs (Gymnocephalus schraetser) idei ivadékai is. E faj élőhelye és életmódja hasonlít a bucófajokéhoz, de jobban kötődik a homokos aljzathoz és a mérsékeltebb áramláshoz - áll az ELKH közleményében.