2024.01.28
Összeállt az idei mohácsi busójárás programja, több mint 160 esemény várja a télbúcsúztatóra látogatókat.
2023.10.15
Szociális bérlakásokat korszerűsítettek, környezetüket pedig rendezték Mohács déli, leszakadó városrészében egy több mint négyszáz millió forintos program keretében - tájékoztatta a Baranya vármegyei település önkormányzata az MTI-t.
2023.09.10
Tavaly év végére elkészültek a tervek, most pedig megindulhat az építkezés: az 51-es főút és az M6-os autópálya nagyjából 28 km-es összekötése a sugárirányú autópályák összekötésének kiemelt állomása, amelynek során végre felépülhet a Mohácsi Duna-híd is.
2023.02.18
A valódi értékeket nem vitrinbe zárva, hanem a hétköznapokban és az ünnepek alkalmával egyaránt megélve lehet fenntartani, megőrizni, illetve a mai világ, a mai ember szája-íze szerint formálni - jelentette ki V. Németh Zsolt, a magyar életmód és nemzeti értékeink védelméért felelős miniszterelnöki biztos a busó közösségi ház átadóján, csütörtökön Mohácson.
2022.12.24
Az M6 autópálya és az 51-es út közötti közúti kapcsolatot és egy modern Duna-hidat tervezett a Speciálterv Kft.
2020.10.19
A baranyai templom homlokzatát, tetőzetét és kupoláját is érintette a felújítás.
2019.09.26
A magyar infrastruktúrafejlesztés forrásairól Mosóczi László államtitkár beszélt Mohácson az állam dél-magyarországi útépítési tervei egyeztetése kapcsán.
2019.05.16
A Mohácsot és Újmohácsot összekötő híd, valamint a hozzá kötődő utak tervezését a Speciálterv Építőmérnöki Kft. végzi.
2018.12.10
A Prophyl 700 millió forintos beruházása többek között előkészíti egy újabb, bólyi üzem felépítését is.
2018.04.13
Helyi vállalkozás építi fel az önkormányzati beruházásban megvalósuló, 33 apartmant tartalmazó épületet.
2018.03.16
A médiatanács a mecenatúraprogramban összesen 144,2 millió forintot ítélt oda legutóbbi ülésén 29 közéleti, kulturális magazinműsor és hírműsor készítésére - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtökön az MTI-vel.
2017.09.29
Bárki ingyen megszabadulhat a régi kacatoktól.
2017.09.19
Vallási turisztikai hálózat épül ki Tolna és Baranya megyében: 1,5 milliárd forintból újulnak meg templomok, kápolnák, valamint új szálláshelyek is létrejönnek.
2017.09.13
Közel 3 milliárd forintból fejlődhetnek a tankerület oktatási intézményei, a Petőfi Sándor Kollégium felújítása pedig már el is készült.
2017.08.31
2017. augusztus 29-én, kedden a mohácsi csata 491. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen.
2023.11.21
A mohácsi csata félezer éves évfordulójára készülő projektekről érkeztek új hírek.
2023.10.07
Nagy Márton gazdaságfejlesztési, továbbá Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter vezetésével 2023. október 5-én megtartotta alakuló ülését a Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csütörtökön az MTI-vel.
2023.08.05
Sikeresen ívott a magyar bucó a mohácsi Duna-szakaszon idén tavasszal - igazolta Szalóky Zoltán, Maroda Ágnes és Sály Péter, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) halökológusai.
2023.02.03
A tervek szerint rekordszámú, 2200 maskarás és 70 busócsoport vesz részt a hagyományos mohácsi téltemető, tavaszköszöntő népszokáson, az idén február 16. és 21. között zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló busójáráson.
2021.07.21
Július 25. Jakab napja, ez alkalommal rendeznek a városban eseményt idén is.
2020.09.24
Jövő év első felében lezárulhat a mohácsi négysávos, mintegy 800 méter hosszú Duna-híd tervezése, így másfél-két éven belül megkezdődhet a létesítmény kivitelezése.
2019.08.22
A több mint 3000 négyzetméter alapterületű létesítmény fedett és nyitott árusítóteret, hűtőkamrákat és raktárakat is magába foglal, tetején pedig parkolókat alakítottak ki.
2019.01.22
A Baranya megyei városban két szakaszban valósul meg egy fejlesztés, melynek részeként többek közt megújul az úthálózat, kiépítik a közvilágítást és korszerűsítik a szennyvízvezetékeket.
2018.12.07
A bárány- és juhhúst igyekszik népszerűsíteni országszerte a péntektől vasárnapig tartó kezdeményezés. Pécsett a Balkán Bisztró, a Fordan Center, a Kikelet Étterem, a Blöff Bisztró és a Főtér Étterem, valamint Mohács, Sásd és Hosszúhetény étttermei csatlakoztak a rendezvényhez.
2018.03.29
A Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulójához kapcsolódó programok keretében 11 városban köt ki a Lajta Monitor Múzeumhajó. A honvédség tiszteletbeli zászlóshajója az első világháború történetéről, valamint a hadihajózás históriájáról is képet ad az érdeklődőknek.
2018.01.02
Az új híd 240 méteres támaszközzel jön létre a 17 ezres településen, amit jelenleg komp köt össze az újmohácsi városrésszel és a Duna-Tisza közével.
2017.09.27
Az utóbbi évek egyik legsikeresebb szüreti- és borfesztiválját rendezte meg a város múlt szombaton.
2017.09.18
A Swietelsky, a Duna Aszfalt, a Strabag és az A-Híd kötött keretszerződést Moháccsal a város mélyépítési munkáinak elvégzésére. Többek közt utakat építenek és újítanak fel, valamint szennyvíz- és ivóvízfejlesztéseket végeznek.
2017.09.05
A park meglévő 150 hektárja csaknem teljesen megtelt, így újabb 40 hektáron alakítanak ki iparterületet a következő két évben.
2017.08.22
Elhagyott gyártelepekből közösségi központ létesítését tervezik a mohácsi Duna-part melletti csaknem 1,2 hektáros, használaton kívüli ipari területen.