Tavaly év végére elkészültek a tervek, most pedig megindulhat az építkezés: az 51-es főút és az M6-os autópálya nagyjából 28 km-es összekötése a sugárirányú autópályák összekötésének kiemelt állomása, amelynek során végre felépülhet a Mohácsi Duna-híd is.
Mint arról lapunk is beszámolt, a Speciálterv Kft. 2022. végére elkészült a kiviteli tervekkel, így már nincs akadálya annak, hogy Mohács és Újmohács között felépülhessen hazánk 22. olyan hídja, amely a Duna főmedre fölött ível át (20 híd már áll, a 21. pedig a Kalocsa és Paks közötti híd lesz, melyet a Duna Aszfalt Zrt. jelenleg is épít). A helyiek túlzás nélkül évszázadok óta várták a fejlesztést, de a híd különösen nagy jelentőséggel bír a teherforgalom számára is, hiszen segítségével tehermentesíthető a bajai híd, de kulcseleme lesz a déli, országos közúti gyorsforgalmi gyűrűben is, mert kiemelt szerepe lesz a sugárirányú gyorsforgalmi utak és a déli határ környéki városok (Pécs, Mohács, Baja, Szeged) ipari súlypontjainak összekötésében.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium kiírása szerint mintegy 50 hónap alatt, három szakaszban valósulhat meg a beruházás, amelyre érkezett ajánlatokat a legjobb ár-érték arány szempontja szerint értékeli majd. Az első szakaszában, az alföldi oldalon, Csátalja közelében az 51-es főúttól induló új, majdnem 20 km-es, 2x1 sávos utat építenek (amely a későbbiekben 2x2 sávos autóúttá fejleszthető) Újmohácsig. Ehhez az 51-es út kinduló pontjában és Sárhát közelében körforgalmat is építenek majd, míg Újmohácsnál négyágú szintbeni csomópont készülhet 2x2 sávos, osztottpályás kialakítással. A szakasz tartalmaz
A második szakaszban nyílik lehetőség a híd építésére, a Duna-folyam keresztezése érdekében két ártéri híd és egy mederhíd készül, összesen 756 méter hosszúságban. A tervek szerint a hidak szerkezeti rendszere kéttámaszú, alsópályás acél ívhid, amely zárt szekrény keresztmetszetű merevítőtartókkal és ívekkel, ortotróp acél pályalemezzel és kétoldali, hálós elrendezésű felfüggesztéssel készül el. A teljes szerkezeti magasság 2,75 méter, az ívek egymás felé döntött kialakításúak, amelyeket X-rácsozatú keresztkötés-rendszer kapcsol össze. A Duna-híd is 2x2 sávos, osztottpályás útként épül, kerékpárút átvezetéssel.
A harmadik szakaszban a hídhoz csatlakozó, egybefüggően 8,5 km hosszúságú 2x2 sávos, osztott pályás út épülhet az M6 autópályáig. Ennek első része az 56-os és 57-es utak meglévő körforgalmi csomópontjáig, 2,7 kilométer hosszan a meglevő önkormányzati út nyomvonalán, annak elbontása után készülhet majd el. E szakaszon egy közút és iparvágányok felett futó többnyílású műtárgy is épül, egy iparvágányok feletti háromnyílású műtárgyat is létesítenek, illetve egy iparterületi út feletti kéttámaszú műtárgy és egy kerékpáros aluljáró is a projekt része. Szintén a harmadik szakaszban a jelenlegi 2x1 sávos 57-es utat 2x2 sávos, osztott pályás főúttá építik át az említett körforgalomtól az M6 autópályáig, amelyet kétsávos turbó körforgalommá építenek át, de létesítenek még