A Roche biotechnológiai vállalatcsoport magyarországi tagja és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) között olyan együttműködés jött létre, amely nemcsak az érintett intézményeknek és vállalatoknak hoz hasznot, hanem a társadalomnak és a gazdaságnak is - véli a területfejlesztési miniszter.
Navracsics Tibor a PTE csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az egy nappal korábban megkötött megállapodás kapcsán azt mondta, hogy a partnerség "kiváló példa arra, hogy milyen magas szintű tudományos és ipari együttműködésre vagyunk képesek".
A megállapodás értelmében a svájci vállalat magyarországi leánycége, a Roche Magyarország Kft. és a PTE szakemberei "kiszámítható, hatékony és fenntartható egészségügyi ökoszisztéma érdekében dolgoznak együtt a jövőben, ezen felül közösen indulnak hazai és nemzetközi pályázatokon", továbbá "a magyar egészségügyi rendszer fejlesztését segítik az oktatás és az orvos-beteg kapcsolatok támogatásával, valamint a nemzetközi jó gyakorlatok egymás közötti megosztásával".
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.