2024.10.15, Kedd

Tavaszváró koncerten lépett színre a SziRom

mti

2017.02.18. 12:11

2017. február 17-én tavaszváró nemzetiségi koncertet tartottak a Szimfonikus Roma Zenekar (SziRom) debütáló zenekari fellépésével a pécsi Kodály Központban.

Az esemény kiemelt célja a roma nemzetiség társadalmi beilleszkedésének elősegítése és elfogadottságának erősítése volt. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a zenészek színre lépése előtt olyan országszerte egyedülálló rendezvénynek nevezte az estet, "amelyre mindannyiunknak nagy igénye és szüksége van".

A roma, cigány kultúra a magyar kultúrának elválaszthatatlan, szerves része - fogalmazott a politikus, majd a "világot meghódító" Snétberger Zenei Tehetség Központ zenészeinek, cigány festőművészek és a televíziós tehetségkutatókon előkelő helyezést elért roma származású művészek és az estet szervező pécsi Gandhi Gimnázium hagyományőrző együttesének, kórusának sikereit is méltatta.

A kultúra egymás jobb megértésére, csodálatára, szeretetére és megbecsülésére ad lehetőséget, az értetlenség, a tudatlanság és a kirekesztés ellenében - hangsúlyozta.

Langerné Victor Katalin, az Emmi társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében a SziRom tagjait méltatva úgy fogalmazott: "olyan örökség folytatói ők, amely zenészdinasztiákat teremtett".

Azt hangoztatta, hogy "a zene megszólaltatja a lényeget, senkit nem zárhatunk ki ezen egyetemes kultúrkincs adta boldogságból, vélt vagy valós hátrányai miatt".

Páva Zsolt, Pécs polgármestere kiemelte: büszke arra, hogy a pécsi Gandhi Gimnázium "minden nehézség dacára, sokszor ellenszélben" vállalja a roma fiataloknak "életpálya-utat" biztosító misszióját.

A koncerten Vivaldi Négy évszak című művének Oscar De Manuel spanyol flamenco zenész által készített átiratát hallhatta a közönség. A húsz zenészből álló, többnemzetiségű SziRom zenekar fellépő művészek kilencven százaléka roma származású.

PécsKultúraSzimfonikus Roma ZenekarkoncerttavaszKodály Központ