2024.10.12, Szombat

Pécsett is megrendezik a népmese-konferenciát

hirado.hu/MTI

2017.09.21. 09:52

A népmese két megjelenési módjának - a rögtönözve elmondott és a nyomtatásban megjelent változatainak - közös vonásaira és különbségeire irányítja rá a figyelmet a XIII. Országos népmese-konferencia.

A népmese eredendően a népköltészet hatókörébe tartozott, azonban a 19. század óta lejegyezve, könyv formájában is mind szélesebb körben elérhető. A mesemondás hagyományos alkalmai – elsősorban a társas munkaalkalmak – a 20. század folyamán fokozatosan háttérbe szorultak, ezzel a közösségi, élő szavas mesemondás gyakorlata szinte teljesen eltűnt. Napjainkban azonban a folklór más területeihez (népzene, néptánc, kézművesség) hasonlóan a szóban előadott népmese is mindinkább megtalálja helyét a modern kultúrában: egyre több helyen, gyermek- és felnőtt közönség egyaránt hallgathat mesemondást. Ugyanakkor a közvélekedés csak olvasott és szinte kizárólag gyermekműfajként tartja számon a népmesét.

“Az élő szavas improvizatív népmesemondás évszázadokon keresztül csiszolódott történeteket hagyományoz tovább, a hallgatóság és a mesemondó számára is közösségi élményt ad” – hangsúlyozták a szervezők, akik úgy vélik, hogy a 21. század megváltozott társadalmi struktúrái mellett az együtt mesélés, az egymástól való tanulás, a folyamatos szakmai kapcsolattartás lehet a kulcs a közösségi mesemondás terjesztésében és az egyéni mesemondói technikák csiszolásában.

A Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepelt népmese napjához időzített konferencián pénteken Pécsett előadást hallhatnak a szakemberek a népmese és műmese közötti különbségekről és hasonlóságokról, arról, hogy hogyan lesz ma valaki mesemondó, és megismerhetik a Hagyományok Háza módszertani segédanyagait is az élőszavas mesemondáshoz. Szombaton Eszéken a horvátországi magyar népmesékről tartanak előadást, és kerekasztal-beszélgetést rendeznek a népmese mai helyzetéről.

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) és a Hagyományok Háza rendezésében, a Pécsi Tudományegyetem, az eszéki Magyar Oktatási és Művelődési Központ, a pécsi Csorba Győző Könyvtár, valamint a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület társszervezésében megvalósuló konferenciáról további részletek ezen a linken érhetők el.

 

Forrás: hirado.hu/MTI

PécsKultúra2017konferencianépmesefolklór