2024.10.07, Hétfő
Pécsi Nemzeti Színház - Kihirdették a jövő évad terveit
Fotók: pnsz.hu

Pécsi Nemzeti Színház - Kihirdették a jövő évad terveit

Forrás: pnsz.hu

2024.05.03. 08:55

Tizenkét bemutatóval, amelyből 3 ősbemutató készülnek a színészek a következő évadra.

Még javában tart a színházi évad, ám a Pécsi Nemzeti Színház vezetése már a jövő évad tervét is kihirdette. Lipics Zsolt igazgató a Színház téren tartott nyilvános eseményre a már hagyományos és nagyon népszerű ingyenes Erkélykoncert keretében invitálta a Színház térre a kedves színházat szerető, érdeklődő Közönséget és a sajtó képviselőit. A 2024/2025-ös évad műsorának ismertetése előtt a Pécsi Nemzeti Színház színművészei és énekművészei szórakoztatták a közönséget ismerős slágerekkel, a repertoáron szereplő zenés előadások betétdalaival. A tér zsúfolásig megtelt, a legkisebbek és a felnőtt közönség egyaránt vastapssal üdvözölte a fellépő művészeket, kedvenceiket - olvasható a színház honlapján közzétett tudósításban.
 

Már most megújíthatóak a bérletek

A már nagy hagyományokkal rendelkező, népszerű Erkélykoncertet követően Lipics Zsolt ismertette a jövő évadra tervezett műsort, és bejelentette, hogy idén már 2024. április 29-től indul a jövő évadra szóló bérletek árusítása is. A régi bérleteseknek pedig módja lesz helyük megújítására akár online, vagy személyesen is, a megszokott augusztus végi időpont helyett április végétől. Megújult a Családi bérlet és egy új klasszikus nagyszínházi bérletet, a Steinhardt és Lang bérletet is kínálják azoknak, akik szombat délutáni 17.00 órás kezdettel, egy kevéssé késői időpontban szeretnek színházba járni.

Tizenkét bemutatót láthat a közönség

Összesen 12 új bemutatót terveznek, ezek között 3 ősbemutató is lesz. A nagyszínházban a Pécsi Balett előadásával indul az évad. A HÁROM TESTŐR – avagy a királyné nyakéke - című táncjáték lesz látható két felvonásban, rendező - koreográfus: Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művész.
A műfaji sokszínűség jegyében rögtön egy ősbemutató követi ezt, VÍZKERESZT VAGY AMIT FORGATTOK címmel. A darabot William Shakespeare majdnem azonos című színművének felhasználásával írta: Vinnai András és Nagy Péter István. A parttalan művészkedés rendezője Nagy Péter István lesz.

 

 

Zenés komédia, dráma és szatíra - műfaji sokszínűség

Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK 2. című zenés komédiáját az olasz slágerek és az önfeledt nosztalgiázás, vagy a retro kedvelőinek Vidákovics Szláven rendezi. Ezt követi a bohózat műfaja, annak felkent és sokat bizonyított szerzőjével. Ken Ludwig: A HŐSTENOR-ját Lipics Zsolt Jászai Mari-díjas rendezi.
Bozsik Yvette Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja Kurt Weill – Bertolt Brecht: KOLDUSOPERA című zenés társadalmi szatíráját állítja színpadra.
A jövő évad utolsó nagyszínházi bemutatója Vidákovics Szláven rendezésében Móricz Zsigmond: ROKONOK című regényéből készült azonos című dráma lesz.

A gyerekek és a családok is találnak programlehetőséget

A Kamaraszínházban két új gyermekeknek és családoknak szóló bemutató várható: Erich Kästner: EMIL ÉS A DETEKTÍVEK zenés kalandjátékát Tóth András Ernő rendezi. Ezt a Pécsi Balett: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ című mesebalettje követi, rendező - koreográfus: Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művész.

Ősbemutató és közönségkedvencek a műsorkínálatban

HAZÁM, HAZÁM címmel újabb ősbemutató következik, mely egy sajátos operabeavató, amit Fejes Szabolcs az SZFE 3. éves egyetemi hallgatója jegyez Erkel Ferenc és Katona József nyomán.
Háy János a színház felkérésére írta a DÉLVIDÉK című termelési drámát, mely ősbemutatót Tóth András Ernő rendezésében láthatja a közönség.
Martin McDonagh filmjei, darabjai napjaink népszerű remekei, ezek közül a VAKNYUGAT című testvérháború kerül színre, a produkció rendezője Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas.A csendes elmélyülésre alkalmas monodráma műfaját idén sem hagyja ki a színház a repertoárjából. A friss Kossuth-díjas Visky András darabját a JÚLIA - párbeszéd a szerelemről című személyes családi tragédiákat bemutató drámáját Füsti Molnár Éva Jászai Mari-díjas adja elő az N. Szabó Sándor Teremben. Természetesen számos kedvenc is műsoron marad, hogy a régi és új nézők egyaránt találjanak maguknak kedvükre valót, emelte ki a direktor beszédében.

KultúraPécsPécsi Nemzeti Színház2024/25 évadősbemutatópremier