Idén a koronavírus-járvány miatt még nagyobb felelősség hárult a pedagógusokra.
A pedagógusok kiemelkedő hivatás- és felelősségtudattal, maximális elkötelezettséggel végzik mindennapi munkájukat a társadalom jövőjét jelentő gyermekek nevelésében és oktatásában - írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma a pedagógusok világnapja alkalmából az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Kiemelték: idén a koronavírus-járvány miatt még nagyobb felelősség hárult a pedagógusokra, akik ebben a helyzetben is, mind a tavasszal bevezetett tantermen kívüli, digitális munkarend idején, mind szeptembertől, az oktatás hagyományos formában történő újraindítását követően kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és nyújtanak.
Ezekben a hetekben különösen nagy szükség van a pedagógusok és a szülők együttműködésére annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés az óvodákban és az iskolákban is eredményes legyen
- hangsúlyozta a szaktárca.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton is köszönetét fejezi ki a pedagógusoknak a fegyelmezett, felelősségteljes együttműködésért. Fontos, hogy az óvodapedagógusok, gyógypedagógusok, tanítók, tanárok továbbra is nagy gondot fordítsanak a járványügyi szabályok betartására az egészség megőrzésének és az oktatás-nevelés zavartalanságának érdekében - közölték.
A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.