Több mint 2300 nehéz helyzetben élő kisgyermek kapott személyre szóló ajándékot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csillagszóró elnevezésű karácsonyi ajándékgyűjtő akciójában.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy az ajándékozást megelőzően a Felzárkózó települések programban a szervezethez tartozó 95 településen és négy városi szegregátumban élő gyerekek mellett a szeretetszolgálat pécsi, marcali és siófoki fejlesztő iskoláiba járó gyerekek kívánságait is összegyűjtötték a Jelenlét Pontokon és iskolákban dolgozó munkatársak.
A közös foglalkozások, játékok alatt derítették ki, hogy milyen ajándékokra vágynak a gyerekek, majd a rajzokból és elejtett mondatokból összeállított listán szereplő kívánságokat csaknem harminc kisebb és nagyobb cég, baráti társaság, gimnáziumi osztály és több mint 200 magánadományozó teljesítette - tették hozzá.
Még karácsony előtt eljuttatta a szeretetszolgálat a névre szóló címkékkel ellátott ajándékokat az ország különböző pontjain élő családokhoz - olvasható a közleményben.
Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát. Ezáltal teljessé vált a gyorsforgalmi út Bukarest és a román fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.