2024.03.28, Csütörtök

Megjelent a Halott Pénz új dala, vagyis a PTE új dala!

pte.hu

2017.06.19. 20:07

Pécsett az Otthon először élőben szeptember 2-án lesz hallható, mikor a Széchenyi téren ad nagykoncertet a Halott Pénz a Jubileum 650 PTE Napon.

„Mikor meglátom az otthonomat, tudom miért vágytam haza.” - Megjelent a Halott Pénz új dala és videója.

Régóta érlelődött bennünk egy dal, ami a kezdetekről, a családról, felnövésról, gyerekkorról, de közben kicsit a Halott Pénz történetéről is szól. Ennek lett a gyűjtőneve az Otthon, amivel egyrészt Pécs felé, másrészt a családjaink felé is szerettünk volna adózni. Szerencsés együttállás, hogy idén 650 éves a Pécsi Tudományegyetem, amire egyrészt büszkék vagyunk, másrészt a zenekar nagy része ott végzett. Így jött az ötlet, hogy a magunk módján kivegyük  részünket ennek a megünnepléséből.” – mondja Marsalkó Dávid, a legfrissebb Halott Pénz szerzemény kapcsán.

Az Otthon képsorait néhány héttel korábban a baranyai megyeszékhelyen forgatták, és az ikonikus pécsi helyszínek (Széchenyi tér, Király utca, Alagút) mellett több olyan hely is szerepel, ami a zenekartagok számára bír fontos jelentéssel. A csapat dobosa, Varga Mátyás például abban az általános iskolában végzett, ahol a klipben focimeccset játszanak, de megjelenik a PTE Orvostudományi Kara is, ahová Márk – és a Közgazdaságtudományi, ahová Dávid járt.

A videó a Studio-X munkája, akik egyedi, drónnal készült légi felvételekkel tették teljessé a város utcáin forgatott képeket, ráadásul néhány pillanat erejéig a zenészek családtagjai is feltűnnek a klipben. A dal azonban nem csupán Pécsről, hanem arról a mindenki számára ismerős otthonról is szól, ahová a családunk, a közeli barátaink, a gyermek- és fiatalkori élményeink kötnek bennünket.

A Halott Pénz nyolc hónappal korábban jelentkezett utoljára videóval, az akkor közzétett Élnünk kellett volna, közel 10 millió megtekintésnél jár a Youtube-on, és megjelenése óta folyamatosan szerepel a negyedéves, legnépszerűbb hazai videókat tömörítő nézettségi listán.

 

Forrás: pte.hu

PécsAktuálisPécsi TudományegyetemzeneJubileum 650Halott Pénz