Véget értek Bonifác, a borjúfóka magányos napjai: menyasszony érkezett egyik legnépszerűbb lakónkhoz! Donka, a fiatal nőstény fóka születési helyéről, Németországból, az Augsburgi Állatkertből érkezett hozzánk.
Egyelőre még félénk, meg kell szoknia új otthonát, párját és gondozóit, de láthatóan érdeklődve fedezi fel lakhelyét. Bonifác részéről a találkozás szerelem volt első látásra: igazi lovagként viselkedik, mindenhová követi kiszemeltjét, nem szívesen távolodik el tőle.
Donka könnyen megkülönböztethető a régebb óta Pécsett élő fókától, hiszen jóval kisebb termetű és sötétebb alapszínű, mint párja. Korban tökéletesen illenek egymáshoz, ugyanazon a napon születtek: mindketten 2015. július 16.-án láttak meg a napvilágot. Még igen fiatal állatoknak számítanak, az ivarérettségét csak 2-3 év múlva fogják elérni. Reméljük, szerelmük gyümölcseként idővel a Pécsi Állatkertben is születhet majd kis fóka!
" Állatkertünknek története során először a teljes felújítását követően, 2016-ban nyílt lehetősége fókák tartására. Ebben az évben egy pár fiatal borjúfóka érkezett hozzánk: Cora, a nőstény Németországból, míg Bonifác, az ekkor még alig egy éves hím Nyíregyházáról. Sajnálatos módon nőstény fókánk tavaly októberben-éppen egy éve- elpusztult. Bonifácot nem szerettük volna egyedül hagyni, megkezdtük tehát egy új fóka beszerzését. Eleinte szóba került egy esetleges hímcsapat kialakítása is, végül azonban úgy döntöttünk, hogy egy új nőstényt hozunk Bonifác mellé. Ez azonban közel sem volt egyszerű feladat, nekünk éppen egy évbe került megtalálni a megfelelő állatot. A borjúfóka nem számít ritka állatnak, jelenleg a szabad természetben az egyik leggyakoribb fókafaj, bár öt alfaja közül kettő a kihalás szélén áll. Napjainkban Európa állatkertjeiben is a borjúfóka számít a leggyakoribb fókának. A borjúfóka népszerű állatkerti állat, és fogságban is viszonylag könnyen szaporodik, a kereslet azonban erre a fajra mindig nagyobb, mint a kínálat. A borjúfókákat életmódjukból kifolyólag állatkerti körülmények között egyaránt lehet magányosan, párban, egynemű – vagy csak hímekből, vagy pedig csak nőstényekből- álló csapatokban, illetve kis, egy hím és több nőstény alkotta háremekben tartani. A legtöbb állatkertben ez utóbbi tartási formát igyekeznek biztosítani a fókák számára, éppen ezért a nőstények mindig kelendőbbek, mint a hímek- mondhatni úgy is, hogy a nőstény példányokért szinte sorban állás van, e mellett az állatkerti cserelistákon is ritkábban lehet nőstényt találni, mint hímet. Új fókánk beszerzését ez a körülmény nehezítette meg, illetve az, hogy a minél könnyebb összeszoktatás miatt igyekeztünk korban Bonifáchoz illő állatot választani. Végül sikerült ráakadni Donkára, egy életkorban tökéletes társra, és így, egy évnyi egyedüllét után újra társat kaphatott borjúfókánk.
Az úszólábúak, fókalakúak vagy röviden csak fókák a ragadozók rendjébe tartozó emlős ragadozók. Három közeli rokon család sorolható ide, a rozmárfélék családja, a fülesfókák családja és a valódi fókák családja.
A fülesfókák közé tartoznak a medvefókák és a jól ismert oroszlánfókák, összesen 15 ma élő faj. A valódi fókákhoz képest még kevésbé jól alkalmazkodtak a vízi életmódhoz: jól látható, kis méretű fülkagylóval rendelkeznek, innen kapta a csoport a nevét. Hátsó lábaikon képesek járni, a szárazföldön is ügyesen mozognak. A valódi fókák- ahová az állatkertünkben is látható borjúfóka is tartozik- ezzel ellentétben már nem rendelkeznek fülkagylóval, hátsó uszonyaikon pedig nem képesek járni. A szárazföldön esetlen, hernyószerű mozgásukkal közlekednek. A valódi fókák közé jelenleg 20 fajt sorol a tudomány. "
A borjúfóka (Phoca vitulina) az északi területeken világszerte megtalálható. Öt alfaja ismert, melyek közül az európai állatkertekben csupán eggyel- az Európában is előforduló kelet-atlanti borjúfókával vagy európai borjúfókával (Phoca vitulina vitulina)- találkozhatunk. A borjúfókák bundáját szabálytalan elrendeződése pettyek és foltok borítják. A faj alapszíne változatos, világosabb és sötétebb példányok egyaránt megfigyelhetőek, mint azt állatkertünk fókáinál is lehet látni. Magyar nevüket némiképp borjúéra emlékeztető mintázatukról kapták. Angol nevük- harbor seal, vagyis kikötői fóka- arra utal, hogy nem idegenkednek az ember által lakott területektől, előszeretettel tartózkodnak kikötőkben, tengerpartok mentén. Alapvetően magányos állatok, bár alkalomadtán a jobb táplálkozó-és pihenőhelyeken kis csoportok alakulhatnak ki. Mint az összes többi fókafaj, úgy a borjúfóka is ragadozó: legfőbb tápláléka a hal, de alkalomadtán rákokat és tintahalakat is elfogyaszt.
Galéria
