Alig több mint hét évtizeddel ezelőtt, a második világháború utolsó hónapjaiban magyarországi németek tízezreit deportálták kényszermunkára a Szovjetunióba, 1946 januárjától 1948 nyaráig pedig a teljes vagyonuktól megfosztva mintegy 200.000 hazai németet telepítettek ki Németországba.
Egyetlen „bűnük“ a német származásuk volt. E sorscsapások feldolgozása nemzedékek óta tart. Bár a sebek nehezen gyógyulnak be, az országszerte tartott megemlékezések nagyban hozzájárulnak a megbékéléshez. Január 19-e immár öt esztendeje a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja. A központi programnak idén a Baranya megyei Bóly adott otthont.
A megemlékezést a Nepomuki Szent János Templomban tartották: dr. Takács Gábor, a Pécsi Egyházmegye székesegyházi főesperese német nyelvű misét celebrált. Az egybegyűlteket Bóly polgármestere köszöntötte. Hárs József elmondta: a településről mintegy 900 német lakost hurcoltak, illetve üldöztek el, így a kisvárosban jóformán nincs olyan család, amely családi, rokoni vagy baráti kapcsolat révén ne lenne érintett a tragédiában.
Sosem tudjuk már meg, hogy az akkori politika meg tudta volna-e akadályozni mindezt – mondta köszöntőjében Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, aki kiemelte: mivel az akkori politikai pártok között több magyarországi németeket sújtó intézkedéseket támogatta, így a magyar politika is felelős a történtekért.
Nem tudjuk a múltat meg nem történtté tenni, és bár a sebek nehezen gyógyulnak, csak úgy érhetjük el azt, hogy e borzalmak többé ne történhessenek meg, ha emlékezünk – hangsúlyozta ünnepi beszédében Schanda Tamás, az EMMI államtitkára. - Az áldozatok, az elűzöttek száma számunkra nem csak statisztika. Minden egyes elhurcolt, elűzött ember személy, nem szám: anya, gyermek vagy nagyapa, tanító, gazdálkodó, pap vagy esztergályos. Hatalmas veszteség ez nemcsak a hazai németségnek, hanem az egész országnak. Legyen tanulság a jövő számára: összetartozunk jóban is, rosszban is. Az elűzöttek, elhurcoltak erre emlékeztetnek minket.
A megbocsátás, tolerancia és emberségesség üzenetét közvetítette beszédében a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke. Heinek Ottó hangsúlyozta: örömteli, hogy az egykor a politika által egymás ellen hergelt nemzetiségek mára már egyre gyakrabban emlékeznek együtt. A Bóllyal szomszédos település szülötteként személyes hangvételű történettel emlékezett: – A szülőfalumban, Borjádon, veszély – például tűzvész – esetén mindig a szerb-ortodox templom harangja kondult meg. A harangzúgásra a falu apraja-nagyja összefutott, hiszen ha a szülőfalu védelméről volt szó, akkor nem számított, ki milyen vallású, kinek mi az anyanyelve. 1946 júniusában, amikor elűzendő németekkel megpakolt lovaskocsi-konvoj indult útnak, a szerb harangozó azt tette, amit abban a pillanatban helyesnek gondolt: meghúzta a vészharangot. Érezte, hogy nagy a baj. Azt kívánom, hogy a mai emléknap is egyfajta vészharang legyen, és mindnyájunkat emlékeztessen arra a kötelességünkre, hogy cselekednünk kell, ha igazságtalansággal, kirekesztéssel,, hátrányos megkülönböztetéssel találkozunk.
– Megbékélhetünk, de nem felejthetünk! A mi felelősségünk és kötelességünk, hogy mindig legyen, aki emlékezni fog minderre – hangsúlyozta Ritter Imre. A német nemzetiségi szószóló kiemelte, hogy a magyarországi németség történelmi lehetőség előtt áll: az április 8-i országgyűlési választáson újra szavazati joggal rendelkező, teljes jogú német parlamenti képviselőt juttathat a Parlamentbe, aki nem csak a korrekt emlékezetkultúráért, hanem a magyarországi németség jövőjéért dolgozik majd. – Képviselővel a Parlamentben biztosíthatjuk nemzetiségünk teljes körű oktatási és kulturális autonómiáját, olyan színvonalú német bölcsőde-, óvoda- és iskolarendszer kifejlesztését, amely visszaadja gyermekeink és unokáink számára a részben már elveszett német anyanyelvet, megerősíti német identitásukat, hogy többnyelvű, a világra nyitott, a német értékeinkkel és tradícióinkkal felvértezett fiatalként egyénileg az élet minden területén boldogulhassanak, összetartó német közösségként pedig mindig emlékezzenek a múltban történtekre.
A megemlékezés koszorúzással zárult a hazájukból elűzöttek 2016 szeptemberében felavatott emlékművénél.