2018.07.20, Péntek

Hirdetés

Korábban fognak kezdődni a mesék az M2 gyerekcsatornán
sohu.com

Korábban fognak kezdődni a mesék az M2 gyerekcsatornán

MTI

2018.01.09. 14:23

Már reggel öt órától sugároz mesefilmeket az M2 gyerekcsatorna - mondta a csatornaigazgató kedden az M1 aktuális csatornán.

Hirdetés

Vass Éva elmondta, azért döntöttek a korábbi műsorkezdés mellett, mert a kutatások szerint a 4-12 éves korosztályból körülbelül 15 ezren már ilyenkor is a televízió elé ülnek. Így nekik is szeretnék megadni a biztonságos, erőszak- és reklámmentes televíziózás lehetőségét.

A csatornaigazgató az idei tervek között említette, hogy szeretnének rögzíteni és sugározni báb- és gyerekszínházi előadásokat, gyerekkoncerteket.

Bíznak benne, hogy a tavalyi év után, idén is sikerül az M2 gyerekcsatornák közötti piacvezető pozícióját megtartani - tette hozzá Vass Éva.

M2gyerekcsatornamesefilmekműsorkezdéstelevízió