2018.09.22, Szombat

Hirdetés

PTE hallgatók a kertvárosi kormányablakban
Baranya Megyei Kormányhivatal

PTE hallgatók a kertvárosi kormányablakban

Baranya Megyei Kormányhivatal

2018.05.17. 19:00

A Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatal kertvárosi kormányablakában jártak a Pécsi Tudományegyetem gazdaságinformatikai kurzusának BSc és MSc szakos hallgatói az e-közigazgatás óra keretében 2018. május 11-én.

Hirdetés

A Pécsi Tudományegyetem nagy gondot fordít arra, hogy az elméleti oktatás mellett a diákok gyakorlati készségeit is fejlessze. Ezt az igényt a kormányzati szervek mellett az Informatikai Vezetők Társasága Közhasznú Egyesület (IVETAR) is segíti. A mostani, Ficsor József oktató által szervezett, az e-közigazgatásról szóló gyakorlati óra keretében a diákok az egyetemi padokban elsajátított elméleti ismereteiket konkrét hivatali tapasztalatokkal egészíthették ki. A rendhagyó órára a fiatalok részéről több mint 75 százalékos volt a túljelentkezés, amely azt mutatja, hogy a gyakorlati ismeretek megszerzését a hallgatók is kiemelten fontosnak tartják.

A jelentkezés során a diákok a kormányablakok internetes időpontfoglaló rendszerén keresztül már napokkal korábban valódi ügyintézésre – ügyfélkapunyitásra, e-személyi igazolvány cseréjére – időpontokat foglaltak. Az óra keretében megismerték a kormányablak működését, a kormányablakot kiszolgáló tisztviselők munkáját, az informatikai infrastruktúrát, valamint a több, mint 2500 ügytípust támogató szakrendszeri alkalmazásokat. A résztvevők – a Kormányablak Főosztály vezetőjének, dr. Csiki Lászlónak a segítségével – a kormányablak oktatótermében az egyes szakrendszerek működését munka közben is tanulmányozhatták.

A diákok a gyakorlati felkészítésért cserébe alaposan átgondolt kérdésekkel készültek, melyek többsége a kormányablak, a szakrendszerek, az infrastruktúra működésére, biztonságára és fejlesztési irányaira vonatkozott. A mai fiatalok az ún. „Z generáció” ­tagjai, azaz olyan „digitális bennszülöttek, akik már akkor is tudják használni a technológiai eszközöket, amikor még beszélni is alig tudnak”. Ennek köszönhetően a kérdéseik is innovatívak, fejlesztőek, továbbgondolásra érdemesek voltak. A látogatást így mindkét fél hasznosnak és folytatásra érdemesnek találta.

PécsKormányablakPTE