2024.10.13, Vasárnap

Ismét lesz tanuló város fesztivál Pécsett

pecs.hu

2018.06.11. 14:20

Szeptember 21-22-én újra lesz Pécsett Tanuló Fesztivál, mely a tanulás örömét, hasznosságát és a teljesítmény fokozását hivatott bemutatni és népszerűsíteni. A fesztiválon közel 70 szereplő több mint 130 programján vehetnek részt az érdeklődők.

A első Tanuló Fesztivál interaktív tanulási programjai sikerének is köszönhetően 2017. szeptember 18-án Pécs városa átvette az UNESCO Globális Tanuló Város Díját, melyhez kapcsolódóan a város vezetése vállalta, hogy minden esztendőben tanulófesztivált szervez. Az eseményt támogatja a Pécsi Tudományegyetem és Pécs önkormányzata is, mely még több programmal, és tematikus napokkal robban be Pécsre: a fesztivál első napját az oktatási intézményeknek, míg a második napot a családoknak ajánlják a szervezők. Tavaly a Széchenyi tér, Szent István tér és a Civil Közösségek háza volt kiemelt helyszín, melyhez idén a Kossuth tér is csatlakozik, több mint 130 programmal és 70 résztvevővel.
Páva Zsolt, Pécs polgármestere elmondta a pénteki sajtótájékoztatón: fontos, hogy olyan események is legyenek egy város életében, melyek platformként szolgálnak pécsi közösségek bemutatkozására. A tudásátadás és a képességfejlesztés ugyanis közös érdeke a városnak – tette hozzá a polgármester. Vincze Csilla Anna, a Nevelők Háza Egyesület ügyvezetője elmondta, hogy a tervezett témák a fenntartható környezet Pécsett és térségében, Pécs kulturális örökségei és generációk közötti tanulások és képesség-fejlesztő együttműködések.

Dr. Németh Balázs egyetemi docens, intézetigazgató hangsúlyozta pénteken, a pécsi Tanuló Fesztivál célja, hogy tematikus programokon keresztül segítse felfedezni a tanulás örömét, egyéni és társadalmi hasznosságát, továbbá a tanulási teljesítmény fokozását.
– A fesztivál a tanulási képesség fejlesztését kívánja előmozdítani, nem hagyományos tanulási helyzetekkel, formákkal a fiatalok, felnőttek és szeniorok aktív részvételével. A második Tanuló Fesztivál mottója ezen gondolat mentén az élményalapú tanulás lesz – tette hozzá Németh Balázs.
A második pécsi Tanuló Fesztivál témáit és programkínálatát zömében pécsi szervezetek és intézmények önkéntes felajánlásaiból állították össze a szervezők, melyben minden résztvevő saját elhatározásából vesz részt. Kreatív foglalkozások, előadások, kis- és nagycsoportos bemutatók, képességfejlesztő játékok, vetélkedők, valamint zenei előadások, divatbemutató, koncertek, táncház, és különleges tanulási formák megjelenítése teszik színessé a rendezvényt. A rendezvényhez egyébként folyamatosan lehet csatlakozni a fesztivál honlapján.

PécsAktuálisBaranya megyeTanuló Fesztivál