2024.10.13, Vasárnap

Több ezer fiatal vett részt a pályaválasztási rendezvényeken Baranyában

Baranya Megyei Kormányhivatal

2018.12.06. 15:00

A Baranya Megyei Kormányhivatal – folytatva a korábbi évek hagyományait – az idei esztendőben is nagy hangsúlyt helyezett a pályaválasztási tevékenység támogatására. 2018-ban a megye több helyszínén is pályaorientációs rendezvények várták az általános, valamint a középiskolák végzős osztályaiba járó fiatalokat, szüleiket és tanáraikat.

A Kormányhivatal által szervezett őszi rendezvénysorozat fő célja az oktatás és a munka világa közötti kapcsolatok erősítése, és ezáltal az iskolarendszer és a szakképzés különböző szintjeiről kilépő fiatalok számára a megfelelő pályaválasztás megalapozása, a munkaerőpiacra történő későbbi sikeres belépés elősegítése volt.
– Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét arra, hogy a változó munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodás jelentősége az elmúlt időszakban még inkább megnőtt. Érdemes alaposan tájékozódni, minél több közvetlen tapasztalatot szerezni a munkáltatói elvárásokról, a hazai színes képzési, elhelyezkedési lehetőségről és tudatosan tervezni a jövőt – emelte ki a rendezvénysorozat kapcsán dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott.
Az idei évben a rendezvények sorát a pécsi, kétnapos pályaválasztási kiállítás nyitotta meg, melyen számos megyei, illetve regionális közép- és felsőfokú oktatási intézmény, képző intézmény, munkáltató mutatkozott be. Annak érdekében, hogy az eseményen minél több érdeklődő vehessen részt, a Kormányhivatal több járásból ingyenes buszokat indított a megyeszékhelyre. Emellett az általános iskolások számára Mohácson és Szigetváron helyi pályaválasztási kiállítást is szerveztek munkatársaink. Ezeken a kormányhivatali rendezvényeken összesen mintegy négyezer baranyai fiatal juthatott fontos információkhoz a jövőjével, a pályaválasztási lehetőségekkel kapcsolatban.

A rendezvénysorozat keretében – folytatva a korábbi évek hagyományait – üzemlátogatásokra is sor került. A királyegyházi Lafarge Cement Magyarország Kft. telephelyén, valamint a Pick Szeged Zrt. alsómocsoládi egységében a komlói, a pécsváradi és a hegyháti járás három községéből, több mint ötven kisdiák járhatta be az üzemet.
A Baranya Megyei Kormányhivatal idei pályaválasztási rendezvénysorozata 2018. december 12-én, Komlón – a már hagyományos – szakismereti vetélkedővel zárul, ahová közel 300 főt várnak a szervezők.

AktuálisBaranya megyepályaválasztási kiállítás