2024.10.15, Kedd
Komoly fejlesztéseket hajtott végre a pécsi Kerek Világ Alapítvány
pecsert.hu

Komoly fejlesztéseket hajtott végre a pécsi Kerek Világ Alapítvány

pecsert.hu

2019.04.05. 08:00

Mozgásnevelő és digitális eszközökkel fejleszti a sérült gyerekeket a KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY. Az európai uniós pályázati forrásból megvásárolt eszközökkel hatékonyabb lehet a gyógypedagógiai fejlesztő munka.

Új eszközökkel fejlesztik a gyerekek mozgását

A mozgásnevelő eszközök szükségessége a fejlesztő nevelés-oktatásban résztvevő gyermekek esetében elengedhetetlen. A súlyosan halmozottan sérült gyermekeknek fizikai állapotukból adódóan jóval kevesebb konkrét tapasztalati élményük van, mint korabeli társaiknak.
A sérült, súlyos mentális zavarban szenvedő tanulók esélyegyenlősége sérül helyzetükből adódóan. Sokan közülük csak felnőtt segítségével tudnak kivitelezni egy-egy mozdulatot, legyen az a legegyszerűbb tárgy megfogása, saját testrészeinek megérintése, a körülöttük lévő emberek, dolgok végigsimítása. Ezeknek a gyermekeknek a szem-kéz, szem-láb koordinációja szinte minden esetben nehezített. Komoly elmaradásuk van a testséma és a lateralitás ismerete, a koordinációs és az egyensúlyi feladatok során is.
Ezek a deficitek természetesen kihatnak szellemi fejlődésükre is. Számos tanulmány igazolja ma már a mozgás és az értelmi fejlődés, valamint a mozgás és a kommunikáció, beszédindítás, szocializáció fejlődésének összefüggéseit is.
A KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNYNÁL az autizmussal élő gyermekekkel is foglalkoznak, akik esetében a valóság sajátos megtapasztalásával lehet találkozni. Vannak tárgyak, amelyekhez szokatlan módon ragaszkodnak (pl. madzagok, csipeszek), vagy mozdulatok, amelyek állandó ismétlődése egész nap folyamán jellemzi őket (pl. ujjak manírjai, kisebb tárgyak forgatása, pörgetése). Ezek a gyerekek általában szemkontaktust nem kezdeményeznek, vagy nehezen tartanak meg. Emiatt nehezített környezetük tudatos megismerése, a benne való tájékozódás. Súlyos deficitjük van a koncentráció és a feladathelyzet megtartása terén is. Reakcióidejük többnyire jelentősen eltér ép társaikétól.  Számukra a változatos, sokféle ingert felvonultató mozgásprogramok a fontosak, amelyek szervezését, kivitelezését kiszámíthatóan kell megvalósítani számukra. Kiemelten kell kezelni esetükben a felnőttel, fejlettebb szinten pedig kortárssal közösen kivitelezett mozgásformákat. Ők zömében fizikailag épek, de mivel a nap részét legszívesebben csak magukban üldögélve, egy-egy tárggyal foglalkozva töltik, ezért izomerejük, mozgáskoordinációjuk, állóképességük jelentősen elmarad társaikétól. Többek között ezek tették szükségessé azoknak a speciális eszközöknek beszerzését, mint a Spartan trambulin, a láncos egyensúlyozó, az érzékelő korong és a speciális hinta.

Digitális eszközökkel is fejlesztenek az alapítványnál

Olyan nyomtatókat és szoftvereket is beszereztek, amelyek az úgynevezett „szimbólum-alapú” anyagok létrehozását és nyomtatását teszik lehetővé. Ezek használatával sokoldalú kommunikációs kapcsolatot alakíthatnak ki a nem beszélő gyermekek a környezetükben élőkkel, és a tágabb környezettel, ez jelentősen megkönnyíti az ő és az őket körülvevők életét.
A pályázati projekt során az alapítvány Tobii-rendszert is vásárolt, amely egy könnyen hordozható szöveg- és szimbólumalapú kommunikációs készülék. Az alapítványunk fejlesztő osztályaiba több olyan nem beszélő gyermek is jár, akik kommunikációs hiányosságokkal rendelkeznek állapotukból adódóan. Ennek oka lehet például, hogy túlmozgásai miatt nem tud rámutatni még az érintős képernyőre sem, nem tudnak pontos karmozdulatokkal kommunikálni. Különösen az autizmussal élő, nem beszélő tanulók számára nehéz találni olyan eszközt, amellyel kommunikálni képesek. A Tobii készülék és szoftver család azt teszi lehetővé, hogy képesek legyenek ők is a kommunikációra, amely fontos lépés az esélyegyenlőség irányába.

Az EFOP-3.1.6-16-2017-00007 „A köznevelés esélyteremtő szerepének erősítése a KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY Iskolájának szakmai fejlesztésével” elnevezésű pályázat keretein belül speciális és infokommunikációs eszközök beszerzésre is sor került a KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNYNÁL, melyeket eszközbemutató nap keretében tekinthettek meg az érdeklődők. 

Forrás: pecsert.hu

PécsAktuálisBaranya megyefejlesztéssérült gyermekgyógypedagógiaesélyegyenlőségKerek Világ Alapítvány