Csaknem hétmilliárd forintos támogatásban részesült a Pécsi Tudományegyetem (PTE), a pénzből új fogászati elméleti tömböt építenek, valamint jelentős informatikai fejlesztést valósítanak meg.
Az intézmény pénteken az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretéből megvalósuló fejlesztések részeként indulhat meg a fogászati elméleti tömb kivitelezése.
Mint írták, az új ötszintes, csaknem háromezer négyzetméter hasznos alapterületű, több mint hatvan fogászati székes oktatási intézmény a régi belvárosi, rossz energetikájú ingatlanokat váltja ki az orvosi campushoz közel modern, korszerű és gazdaságosan fenntartható épületben.
A projekt keretében informatikai fejlesztés is megvalósul, az egyetemi telephelyek közötti gerinchálózat sávszélességét az eddig elérhető négyszeresére bővítik. Mindez a jövőben az egyes telephelyeken átívelő, multidiszciplináris oktatási, kutatási és tudományos munkát, valamint a betegellátás során alkalmazott, nagy sávszélességet és alacsony válaszidőt igényű feladatokat fogja támogatni.
A folytatásban, de még az év végéig teljesen megújulhat az állam- és jogtudományi kar és a közgazdaságtudományi kar épületeiben található vezeték nélküli hálózat, valamint fejlesztik az Ifjúság úti campus két épületének vezeték nélküli internetes hálózatát is.
Az építőipari kommunikáció és marketing területén végzett úttörőtevékenységét emelte ki az ÉKM Kincses Péter munkáját méltatva.