120 éves a Dóm Kőtár

Felállításának célja a pécsi Székesegyház 1882–1891-es átépítése után napvilágra került középkori kőfaragványok intézményi keretek közötti, szakszerű muzeális megőrzése volt. Az azóta kiegészült gyűjtemény, a Dóm Kőtár számos költözés és átrendezés után ma a Káptalan utca 8. szám alatt tekinthető meg.

Az első püspöki lapidáriumot, a Pécsi Püspöki Múzeum Kőtárát a Székesegyház Dulánszky Nándor püspök (1877–1896) által kezdeményezett, 1882 és 1891 közötti lezajlott, Friedrich von Schmidt-féle átépítése hívta életre. A főként 11–12. századi román kori domborműveket és oszlopfőket a restaurálás során másolattal pótolták, a páratlan értékű eredeti és Magyarországon egyedülálló gazdagságú, középkori kőemlék-együttest pedig a munkálatok első szakaszában az észak-nyugati torony alatt, a Szent Imre (ma Mária) kápolnában tárolták, majd azokat az építésvezető, August Kirstein koordinálásával a püspöki magtárba raktározták el. A rendszertelen elhelyezés ellenére Gerecze Péter régész-művészettörténész, a Műemlékek Országos Bizottságának munkatársa már ekkor felismerte a kőanyag tudományos fontosságát, így ennek érdekében egy átlátható és hozzáférhető kőtár felállítására tett javaslatot.

A terveket tett követte: a hatalmas mennyiségű kőemlék elhelyezése azonban nagy kihívás volt. Végül Hetyey Sámuel püspök (1897–1903) indítványára Gerecze 1899. július 14. és augusztus 20. között a nyilvános püspöki könyvtár (Szepesy Ignác utca 3.) klasszicista stílusú épülete északi szárnyának négy földszinti helyiségében, a folyosókon valamint az alsó és felső udvaron rendezte be a püspökség tulajdonát képző Pécsi Püspöki Múzeum Kőtárát. Munkájáról napló, továbbá javaslatairól-észrevételeiről egy Memorandumis készült. Az augusztus végén átadott lapidáriumban a székesegyházi kőemlékek kiegészültek a püspöki palotában akkor őrzött változatos kőfaragványokkal is, továbbá egyéb síremlékekkel. Az anyagot a Székesegyházi Uradalom költségén Hoffmann Károly műhelyében készített, erős állványzatokon rendezték.

A munkálatokat az egyházmegye részéről Szőnyi Ottó felügyelte, majd az ott található anyagok (804 kőemlék) történetét és katalógusát A Pécsi Püspöki Múzeum Kőtáracímmel 1906-ban publikálta. A bemutató fő rendezőelveként Gerecze a stílusazonosságokat és -hasonlóságokat határozta meg, nem pedig a kronologikus időrendet, továbbá még figyelembe vette a helyiségek és a helyszín adta lehetőségeket. Az 1. csoport a római régiségeket, így feliratos téglákat, sírkőtöredékeket, Mithras áldozati oltártöredéket, fogadalmi követ és mozaikokat foglalta magában. Külön részt képviselt a régi Székesegyház nyugati kapuja (2. csoport), majd a Dóm román kori épületrészei (3. csoport), végül a népsátoroltár (4. csoport). A két katakomba-lejárat lett az 5. csoport, a 6. pedig a román stílusú faragványok, befejezésképpen következtek a sírkövek, valamint a vegyes tárgyak.

 

 

A gyűjtemény valójában nem volt teljes, hiszen nem tartalmazta a Székesegyházból az idők folyamán előkerült összes kőemléket, ugyanis azok egy része Pulszky Ferenc és Henszlmann Imre régészek közvetítésével a Magyar Nemzeti Múzeumba került, másik részének pedig már akkori fellelhetősége is ismeretlen volt. Egyes darabok állítólag átkerültek a Reáltanoda (ma Pécsi Mátyás Király Utcai Általános Iskola– Mátyás Király utca 17.) könyvtárába.

A kőemlékek elhelyezése nem volt egyszerű: a szobák kis alapterülete miatt a földszinti bal és jobb oldali folyosó falait, valamint az alsó és felső udvar adta tereket is ki kellett használni. Azonban ez utóbbiaknak az időjárás viszontagságai miatti alkalmatlanságát Szőnyi többször megemlítette az egyházmegye vezetőinek. Továbbá a helyszín nem adott lehetőséget a Székesegyház hajdan volt hatméteres, nyugati kapujának, a kősátornak és a lejáratok rekonstrukciójára. Az előbbi elhelyezése csak az 1907-es évben valósulhatott meg: helyét Szőnyi kizárólag a püspöki könyvtárépület udvarában tudta kijelölni.

 

 

Szőnyi többször felhívta Zichy Gyula megyéspüspök (1905–1926) figyelmét, hogy „…a püspöki múzeum anyagát képző tárgyak jelenlegi helyiségekben semmikép sem applikálhatók úgy, amint ez a nagy műbeccsel biró gyűjtemények és emlékek kellő érvényesülése szempontjából feltétlenül kívánatos volna.” A püspök egy 1907. december 24-én kelt levelében jelezte, hogy nem nagyon lát lehetőséget megfelelő helyiség biztosítására, de nem zárkózott el Szőnyi azon javaslatától, hogy a lapidárium kőemlékeit az 1904-ben alapított Városi Múzeumba helyezzék el, hogy „… így a város összes muzeális emlékei egy helyen csoportosíttassanak.”Szőnyi egyúttal vállalta az ideiglenes átengedés feltételeinek összeírását.

1907. december 29-én Zichy Gyula püspök az elkészített szakértői tervezet alapján átiratot küldött Nendtvich Andor pécsi polgármesternek (1906–1936) a régóta óhajtott „kultúrpalota” létrehozásának ügyében. Letétbe kínálta az egyházmegye által őrzött kő- és éremgyűjteményt, hogy annak darabjai méltó módon kerülhessenek kiállításra. Reményei szerint nemcsak a bemutató részévé váltak volna a gyűjtemények, hanem a városi múzeum gyarapodásához is hozzájárultak volna. Feltételei között azonban az alábbiak szerepeltek: a gyűjtemény a mindenkori megyéspüspök tulajdonában marad, és státuszát egy tízévente hosszabbítandó letéti szerződés fogja garantálni. Az intézmény az átadott tárgyak mindegyikét köteles kiállítani, azokat raktározni nem lehet. A gyűjtemény bemutatójának kialakításához a pécsi püspökség biztosít szakértőt, valamint a kőtár állványait is átengedik letétbe. A tárgyak feliratain a tulajdoni viszonyokat fel kell tüntetni. A pécsi egyházmegyei papok számára mindenkor kötelesek biztosítani a díjmentes megtekintési és kutatási lehetőséget. A városi tanács 1908. évi február 17–18-án tartott közgyűlésén köszönettel vette a nagylelkű felajánlást, a tervek azonban sem ekkor, sem később nem valósultak meg, noha 1909-től 1923-ig Szőnyi Ottó lett a városi múzeum kinevezett igazgatója, valamint a régészeti gyűjtemény kezelője is.

A kőtárról való következő feljegyzés már az első világháború utolsó évében keletkezett, amikor Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1544/1918. elnöki számú rendelete felszólította az ország kulturális intézményeit, hogy ún. „kulturstatisztikát” állítsanak össze. Szőnyi Ottó könyvtárőr az 1918-as év legutolsó napjára összeírta a kőtár tartalmát, 804 darab kőfaragványt felsorolva.

Összefoglalóan elmondható, hogy a püspöki múzeum kőtárának helyzete a nyilvános bibliotékán belül előnyös volt, hiszen megjelenhetett 1906-ban a szakértő által készített, azóta is egyetlen nyomtatott katalógusa. A gyűjtemény finanszírozását tekintve a könyvtárhoz és ezáltal a Lyceum Alaphoz tartozott, ám valójában nem volt önálló költségvetése. Az első Pécsi Püspöki Múzeum Kőtárának vezetője a mindenkori püspöki könyvtárőr volt: így Szilvek Lajos (1899–1906 februárja), Szőnyi Ottó (1906. július 17. – 1921. december 22.), Györkös József (1922. január 8. – 1923. április 15.) és Késmárky István (1923. április 15. – 1925 decembere).

Forrás: pecsert.hu