2020.08.04, Kedd

Hirdetés

Elismerték a Baranya Megyei Kormányhivatal népegészségügyi és foglalkoztatási szakembereinek munkáját
Baranya Megyei Kormányhivatal - Facebook

Elismerték a Baranya Megyei Kormányhivatal népegészségügyi és foglalkoztatási szakembereinek munkáját

Baranya Megyei Kormányhivatal

2020.07.07. 21:00

A koronavírus-járvány korábban nem tapasztalt kihívások elé állította kormányhivatalokat is, amelyekben a veszélyhelyzet ideje alatt is folyamatosan zajlott a munka. Különösen nagy teher hárult a népegészségügyi és a foglalkoztatási terület szakembereire, akiknek a munkáját dr. Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője ünnepélyes keretek között, elismerő oklevelek átadásával köszönte meg július 6-án, Pécsett.

Hirdetés

A kormánytisztviselők a veszélyhelyzet alatt is mindennap bementek a hivatalba, hiszen a kormányhivatali ügyfélszolgálatok, a kormányablakok mindvégig nyitva tartottak, az ügyintézés – természetesen a szükséges óvintézkedések szigorú betartásával – mindenütt folyamatos volt. Bár a korábbi személyes ügyfélforgalom egy része elektronikus útra terelődött, a háttérmunka ettől nem csökkent, sőt a népegészségügy, valamint a Gazdaságvédelmi Akcióterv révén a foglalkoztatás területén rengeteg új feladat jelent meg.

– Fontosnak tartottam, hogy most, amikor a veszélyhelyzet véget ért, e két terület képviselőinek külön is megköszönjem az elmúlt hónapokban tanúsított példaértékű helytállását – kezdte köszöntő beszédében a kormánymegbízott. Hozzátette: Az országos tisztifőorvos, illetve az operatív törzs tájékoztatóiból is jól látszott, hogy az eltelt közel négy hónapban a népegészségügyi terülten rendkívül megfeszített munka zajlott, amely alatt a megyei és a járási kollégák végig példásan, rendületlenül kitartottak.

A foglalkoztatási területen végzett munka kapcsán dr. Horváth Zoltán arról beszélt, hogy míg a népegészségügyi területen dolgozók az emberi életet védték, addig a foglalkoztatási szakemberek a járvány miatt nehéz helyzetbe került gazdasági szereplőkön igyekeztek segíteni, annak érdekében, hogy minél több ember tarthassa meg a munkáját.

– A magyar kormány egész Európában kiemelkedő gyorsasággal sietett a hazai gazdasági szereplők segítségére – hangsúlyozta a kormánymegbízott. – A számtalan intézkedés közül az áprilistól kibővített, a rövidített munkavégzést is segítő bértámogatási program megvalósításába a kormányhivatal foglalkoztatási szakemberei is intenzíven bekapcsolódtak. Az ő munkájuk is hozzájárult ahhoz, hogy az emberek ne veszítsék el munkahelyüket és ezáltal biztosított legyen a magyar családok jövedelme.

Köszöntő beszédét a kormányhivatal vezetője azzal zárta, büszke arra, hogy a kormányhivatal munkatársai a legnagyobb bajban is a közösség érdekeit tartották szem előtt, mindvégig odaadással, hivatástudattal végezték a munkájukat. Ezt követően a népegészségügyi és a foglalkoztatási terület jelenlévő képviselői átvették a kormánymegbízotti elismerő okleveleket a kormányhivatal vezetőitől.

AktuálisBaranya Megyei Kormányhivatalelismerés