A 35 templom közül 17 katolikus, 14 református, 2 evangélikus, egy baptista és egy szerb ortodox.
A magyar templomfelújítási program keretében 510 millió forint értékben 28 településen 35 templom újul meg Baranya megyében - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Pécsen.
Soltész Miklós a program baranyai fejlesztéseit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a 35 templom közül 17 katolikus, 14 református, 2 evangélikus, egy baptista és egy szerb ortodox.
Az állami forrásokból megvalósuló országos programról közölte: a hitéletet, a keresztény közösségeket szolgálva a következő időszakban csaknem 26 milliárd forintból újulnak meg egyházi ingatlanok a teljes Kárpát-medencében, így 1800 - köztük 400 határon túli - templomban valósul meg fejlesztés.
Azt mondta, beruházások a közösségi célok szolgálata mellett segítik a gazdaság újraindítását az egyházi ingatlanokat övező térségekben, hiszen hazai cégek és munkások kaphatnak lehetőséget a programban való részvételre.
Az államtitkár kitért arra, hogy az egyházaknak juttatott kormányzati forrásokkal a kabinet meg kívánja erősíteni a felekezeteket, amelyek közösséget építenek és értéket teremtenek a hiten keresztül. Mindez azért is fontos szerinte, mert mind a migráció, mind a "liberalizmus diktatórikus jellege" - utalt itt a genderelmélet felerősödésére - veszélyeket jelent a magyar társadalomra.
Hargitai János (KDNP), Mohács és térségének országgyűlési képviselője örömtelinek nevezte, hogy a felújítások a "magyar gazdaság által kitermelt források" segítségével történhetnek meg Kelet-Baranya tucatnyi templomában.
Hoppál Péter (Fidesz), pécsi országgyűlési képviselő azt mondta, a 2002 és 2010 közötti kormányzatok nem fordítottak kellő figyelmet a történelmi egyházak támogatására, az utóbbi tíz évben azonban a kabinet kiemelten kezeli a területet.
Hozzátette: az állami támogatásban részesített egyházi beruházások társadalmi támogatása folyamatosan nő Magyarországon, hiszen az egyházi ingatlanok fejlesztése nemcsak a templomokba járókra, de a teljes társadalomra pozitív hatást gyakorol.
Nagy Csaba (Fidesz), Szigetvár és térségének országgyűlési képviselője ismertette: Nyugat-Baranyában 147 millió forint értékben újulnak meg egyházi ingatlanok. A program kapcsán kiemelte, Magyarország szerencsés helyzetben van, hogy még egy gazdasági krízis idején is saját, állami forrásokat tud fordítani szakrális értékek megújítására.
Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyébe és Pécsre tízmilliárdos nagyságrendben érkeztek források egyházi ingatlanok felújítására, építésére. Azt mondta, a templomfelújítási program keretében most odaítélt támogatásokkal közösségeket erősítő beruházások jönnek létre.