2024.03.28, Csütörtök

12 milliárd forint értékben indulnak turisztikai fejlesztések Baranyában

MTI

2018.03.14. 17:08

Több mint 12 milliárd forint értékben 15 jelentős turisztikai fejlesztés valósul meg a következő években Baranya megyében - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerdán Mohácson sajtótájékoztatón.

Guller Zoltán azt is bejelentette, hogy az év végére várhatóan kiemelt turisztikai térség lesz a Pécs-Villány-Mohács térség.

Szavai szerint az elszigetelt turisztikai attrakciók fejlesztése helyett a jövő a kiemelt idegenforgalmi térségek fejlesztéséé, élménypontok egymáshoz is kapcsolódó sokaságának kialakításával.

Felidézte, hogy 2010 óta folyamatosan nőnek a turizmus magyarországi mutatószámai. A vendégek és a vendégéjszakák száma a 8 évvel ezelőttihez képest 51 százalékkal, a szálláshelyek árbevétele 115 százalékkal, mintegy 300 milliárd forintra nőtt.

A GDP 10,5 százalékát a turizmus adja, az ágazat mintegy 400 ezer embernek biztosít megélhetést - érzékeltette Guller Zoltán, kiemelve, hogy a kormány kiemelten kezeli az ágazatot.

A távlati célok között említette, hogy 2030-ig a jelenlegi 10,5 százalékról 16 százalékra emeljék a turizmus arányát GDP-ben, továbbá hogy a vendégéjszakák száma a mostani 30 millióról 50 millióra nőjön.

Baranya megye idegenforgalmi teljesítményére térve közölte: a vendégek száma 21 százalékkal, a vendégéjszakák száma 17 százalékkal nőtt 2010-hez képest, a szállásdíj-bevételek pedig 40,5 százalékkal emelkedtek. Az MTÜ vezérigazgatója megjegyezte, hogy ez a "szép eredmény" azonban elmarad az országos átlagtól.

Guller Zoltán ismertette: az elmúlt 8 évben összesen mintegy 25 milliárd forint értékben valósultak meg turisztikai beruházások a megyében.

A konkrét programokról szólva jelezte: a dunai Limes világörökség-várományos helyszínén, a Moháccsal szomszédos Kölkeden attrakciófejlesztés valósul meg. Az 1,67 milliárd forint értékű beruházás keretében római katonai tábort és kilátóként is működő tornyot építenek.

Másfél milliárd forintot fordítanak a bátai Szent Vér Kegyhely komplex fejlesztésére, Orfűn túravitorlás kikötőt létesítenek, valamint bővítik a mohácsi Busóudvart is.

Guller Zoltán tájékoztatása szerint 2020-ig megvalósul a szigetvári vár csaknem 900 milli forintos turisztikai célú modernizálása, a baranyai város gyógyhelyének komplex fejlesztését pedig 700 millió forintból végzik.

Közölte azt is, hogy Pécs világörökségi negyedében bővül az ókeresztény műemlékegyüttest összefogó Cella Septichora Látogatóközpont és két további sírkamrát is látogathatóvá tesznek mintegy 900 milliós beruházással.

Szekó József (Fidesz-KDNP), Mohács polgármestere azt mondta: ha a programokat jól meg tudják valósítani, akkor a Duna-parti város és Baranya megye is komoly fejlődés elé nézhet.

PécsGazdaságBaranya megyeOrfű MohácsMTÜturisztikai fejlesztés