Nyár végére elkészül a Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a Pécs-Pogány repülőtér szomszédságában - közölte újságírókkal Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén tartott bokrétaünnepen szerdán.
Az 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény alapkövét augusztus végén rakták le. Első ütemben egy 2000 négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet alakítanak ki.
A Magnus Aircraft a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más repülőknek.
A létesítmény 105 embernek ad majd munkát, ahol évente 200 darab, kompozit anyagokból készülő repülőgépet fognak gyártani.
Teljes pályafelújítást végeznek a Kiskunfélegyháza–Szentes–Orosháza vasútvonal Bács-Kiskun vármegyei szakaszán. A 147-es vonalon zajló munkálatok során egyebek mellett kicserélik a síneket és az elhasználódott vasbetonaljakat, hét közúti–vasúti átjárót építenek át, valamint három kisebb hídon is beavatkoznak. A fejlesztés eredményeként lekerülhetnek a lassú jelek a Kiskunfélegyháza és Gátér közötti szakaszról.