2024.04.19, Péntek
Pécsett zárul az AmCham karrierorientációs fórum
szekesfehervar.hu - Fotó: Molnár Artúr

Pécsett zárul az AmCham karrierorientációs fórum

MTI

2019.03.28. 21:04

Karrierorientációs fórumot rendezett az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Amcham) csütörtökön Székesfehérváron, hogy segítsék középiskolások tudatos karrierválasztását.

Lippai-Nagy Írisz, az AmCham ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy az idén harmincéves nonprofit szervezetük kilenc éve működtet olyan iskolai programot, amelynek keretében vállalatvezetők és cégek képviselői a középiskolákban eleinte a nyelvtudás fontosságára hívták fel a figyelmet. Mint mondta, több ezer iskolalátogatás után vált világossá, hogy a fiataloknak a karrierorientáció legalább annyira fontos, mint a nyelvtudás.

Közölte: idén kiemelt szerepet kap az MTMI (matematika, természet- és mérnöktudományok, valamint informatika) tantárgyak népszerűsítése, mert a gazdaság változásával egyre több mérnökre, informatikusra és természettudományos szakemberre van szükség, miközben a diákokat egyre nehezebb motiválni e tantárgyak tanulására.

Az ügyvezető jelezte, hogy három részes roadshow-juk március 13-án indult Debrecenben, majd Székesfehérvár után április 10-én, Pécsen zárul.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester egy korábbi városi felmérésükre hivatkozva azt mondta: a diákok fontosnak tartják a pályaorientációt, ám segítséget nem igazán kapnak hozzá. Úgy vélte, a konferencia jó alkalom arra, hogy ezen a helyzeten javítsanak. Nehéz megmondani, hogy a mostani középiskolások mit fognak dolgozni 15-20 év múlva, de készségeket, tudást kell adni nekik, amivel minden helyzetben érvényesülni tudnak - hangsúlyozta.

Juhos Andrea, az Amerikai Kereskedelmi Kamara versenyképes munkaerő munkacsoport elnöke szerint a diákokban rejlő lehetőségek óriási felelősséget is jelentenek a szülőknek, a tanároknak, a vállalatoknak és a kormányzatnak, mert "belőlük lesznek az ország későbbi politikai és gazdasági vezetői, pékjei, orvosai, mérnökei, tanárai".

PécsGazdaságBaranya megyeAmChamkarrierorientációs fórum