Majdnem minden harmadik eladásra szánt ingatlannak - 29,2 százalék- csökkentették az árát Magyarországon az otpotthon.hu adatai alapján. Az árcsökkentés átlagosan 10,5 százalékos volt ezeknél. Baranya vármegyében az ingatlanhirdetőknek sokkal nagyobb százaléka - a házaknál 39,2, a lakásoknál 34,6 - csökkentett árat, mint bárhol az országban. 2024 januárjában a harmadik legtöbb hirdetést ebben a vármegyében adták fel az országban.
Baranyában 2023-ban összesen 16 797 ingatlanhirdetést adtak fel az otpotthon.hu ingatlankeresőn, amivel – Budapesten és Pest megyén kívül – a második legnagyobb ingatlanpiacnak számított a vármegyék rangsorában, közvetlenül Hajdú-Bihar után, megelőzve Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár Bereg megyét.
2024-ben azonban a vármegyében feladott hirdetések száma alapján a „vidéki” vármegyék között Baranya átvette a vezető pozíciót, miután Pest vármegye után januárban itt adták fel a legtöbb ingatlanhirdetést.
Magyarországon - Budapestet leszámítva - 2023-ban átlagosan 467,5 ezer forint volt a családi házak négyzetméterára, míg a lakásokért 682,7 ezer forintot kértek négyzetméterenként. Baranyában ugyanebben az időszakban négyzetméterenként átlagosan 396 ezer forintért hirdetették meg a családi házakat megvételre, míg a lakásoknál 577,6 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, a Baranyában ingatlant vásárolni szándékozók tehát az országos átlagnál közel 15-17 százalékkal kedvezőbb árakkal találkozhattak, mint általában máshol.
Típus |
Országos átlagos négyzetméterár 2023 |
Baranya vármegyei átlagos négyzetméterár 2023 |
Ház |
467 500 |
396 000 |
Lakás |
682 700 |
577 600 |
A 2023-as esztendőben a családi házak négyzetméterára a januári átlagos 379 ezer forintról december végére 446 ezer forintra emelkedett, ami 18 százalékos év közi áremelkedésnek felel meg. 2024-ben azonban bekövetkezhet egy általános árcsökkentési hullám, hiszen a vármegyében máris áreséssel kezdődött az év. Az eddig feladott hirdetések szerint a családi házaknál a 410,1 ezer forintos átlagos négyzetméterár 8 százalékos csökkenésnek felel meg december óta.
A lakások négyzetméterára mindenhol magasabb, mint a házaké, Baranyában 2023 januárjában, átlagosan 584,4 ezer forint volt a lakások négyzetmétere, ami – a márciusi rekordon, a 623 ezer forinton és a szeptemberi 537,4 ezer forintos mélypontot jelentő átlagáron át - decemberre 590,6 ezer forinton nyugodott meg, tehát januártól decemberig csak minimális emelkedés volt megfigyelhető ebben az ingatlantípusban.
Az idei árakban egyelőre némi mérséklődést láthatunk, hiszen a 2024 januárjában meghirdetett családi házak négyzetméterára a decemberi 590,6 ezer forinthoz képest 585 ezer forint átlagosan.
Az egész országban tavaly Baranyában csökkentették a legtöbben a hirdetési árat, a meghirdetett házak majdnem 40 százalékában lejjebb vitték az eredetileg meghirdetett árat, és a lakásoknál is a 32,2 százalékban csökkentettek árat a tulajdonosok. A gyakori hirdetési ár csökkentés már a négyzetméterárakban is megmutatkozik, hiszen 2024 januárjában mérséklődtek Baranyában az ingatlanárak.
A megyében egyébként mindössze a hirdetések 3 százalékában lehetett áremelést tapasztalni. A háztulajdonosok 58,8 százaléka egyáltalán nem emelt és nem is csökkentett árat, a lakástulajdonosoknál ez az arány valamivel magasabb, 64,6 százalék.
Az árat módosítók körében az árcsökkentés átlagosan 9,9 százalékos volt.
Típus |
Csökkentett a hirdetési áron |
Csökkentés mértéke |
Növelt a hirdetési áron |
Növelés mértéke |
Nem módosított a hirdetési áron |
Ház |
38,4% |
10,9% |
2,8% |
18,3% |
58,8% |
Lakás |
32,2% |
7,9% |
3,2% |
10,3% |
64,6% |
Összesen (ház és lakás) |
36% |
9,9 |
2,9% |
14,9 |
61,1% |
“Az otpotthon.hu adatai szerint a lakáshirdetések hosszának függvényében hajlandóak a lakástulajdonosok árat csökkenteni” - mondta Lipták Zsuzsa, az OTP Otthonmegoldások Kft. ügyvezetője. “A lélektani határ a fél év, általában ezután mérséklik az eredeti hirdetési árat.”
A legtöbb lakáshirdetést Pécsen adták fel, amit Komló, majd Mohács, Kozármisleny, Harkány, Siklós követett 2023-ban. Ehhez képest 2024 januárjában Pécs, Komló Mohács mögé Siklós ingatlanpiaca jött fel.
Baranya vármegyében a lakáscélú ingatlanok közül jelenleg egy 30 hektáron elterülő mánfai birtok a legdrágább, amit 520 millió forintért hirdet a tulajdonosa. A legértékesebb ingatlan azonban egy pécsi, négyszobás téglalakás a Mecsek oldalon, amelynek négyzetméterára 1 792 391 forintra jön ki, és 164,9 millió forintért árulja a tulajdonosa. A legdrágábban eladásra kínált, nem magán célra épült ingatlan Pécs belvárosában található. A négy csillagos szállodáért 1,1 milliárd forintot szeretne kapni a tulajdonosa.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.