Mátyus Jánost nevezték ki a Pécs labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
Mátyus János korábbi 34-szeres válogatott labdarúgó ül le a Merkantil Bank Ligában szereplő Pécsi MFC kispadjára. A másodosztályú klub hivatalos honlapján számolt be arról, hogy megállapodott a 49 esztendős trénerrel, aki legutóbb az élvonalbeli Kisvárda csapatánál dolgozott, korábban a Budafokkal döntős volt a MOL Magyar Kupában, ezt megelőzően pedig Sopronban, Szombathelyen, Nyíregyházán és Pápán is volt vezetőedző.
Mátyus székfoglalójában azt mondta: "Örömmel fogadtam el a PMFC felkérését, vezetőedzőként azon leszek, hogy stabilizáljuk a gárdát, és kirángassuk a kátyúból kissé megrekedt szekerünket." Hozzátette, hogy meggyőződése, hogy a keret többre hivatott a mostani szereplésnél, ezt pedig kemény és kitartó munkával szeretné bebizonyítani.
Az új vezetőedző kiemelte: "Szükségünk van a szurkolók támogatására, akik képesek belehajszolni a fiúkat a győzelembe. Együtt előrébb léphetünk".
A PMFC 21 fordulót követően a 10. helyen áll a Merkantil Bank Ligában.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.