A hatékonyabb tanulást és a kreativitást támogató helyiséget a PTE Gyógyszerésztudományi Karán a Sanofi segítségével valósították meg.
Közösségi térként is működő egyetemi tantermet alakítottak ki a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán, a Sanofi támogatásával - számolt be a beruházásról a pecs.hu.
A felújítás során a teret olyan eszközökkel és bútorokkal látták el, amelyek elősegítik a diákok közötti interakciót és együttműködést.
„Egy tudományos eredményekre, kutatásokra építő vállalatnak hosszú távú befektetés, emiatt üzleti szempontból is rendkívül fontos a tudomány és az oktatás támogatása. Örülünk, hogy egy olyan, világszinten is a vezetők között jegyzett gyártó, mint a Sanofi is osztja ezt a nézetet és aktívan részt vesz a jövő gyógyszerészeinek képzésében” – mondta dr. Fittler András, a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának dékánja a terem ünnepélyes átadóján.
Hozzátette, a Sanofi és a Pécsi Tudományegyetem közötti együttműködés közös célokon alapul, és évtizedekre tekint vissza. A közös munka nemcsak a gyakornoki programokra terjed ki, más területeken is megvalósul, így erősítve a hazai oktatás és a gyógyszeripar közötti kapcsolatot.
A pécsi gyógyszerészkar Rókus utcai K épületében kialakított terem falára felkerült Szent-Györgyi Albert híres idézete, mely így szól: „Felfedezni valamit annyit tesz, mint látni, amit mindenki lát, és közben arra gondolni, amire még senki.”
"Célunk, hogy az együttműködésnek köszönhetően a gyakorlati tudás és az oktatás ötvözésére mutassunk be egy olyan modellt, amelynek keretében a hallgatók komplex képet kapnak a gyógyszergyártás és fejlesztés világáról az ott számukra megnyíló lehetőségekről. Az érdeklődő diákok számára pedig a gyakorlati képzés mellett szakmai fejlődési lehetőséget kínálunk a Sanofinál” – mondta az eseményen a cég részéről Kalotai Zoltán, gyártási kiválóság vezető.
Az eseményról szóló tudósítást teljes terjedelmében ITT olvashatja el.