2024.10.09, Szerda

Nepomuki Szent János ünnepét tartják Mohácson a hétvégén

MTI

2018.05.14. 17:30

Nepomuki Szent Jánosra, a vízen járók védőszentjére emlékeznek színes programokkal szombaton és vasárnap Mohácson: a Duna-parti város hajósai, halászai és az egykori vízimolnárok utódai máig ápolják a szent legendáját és őrzik a kultuszához kapcsolódó hagyományokat.

Szombaton egészen kora estig tartó szomszédünnepet rendeznek, amelyet játszóház, kézműves foglalkozások és sétakompozás kísér, illetve városnéző kisvonat is várja a résztvevőket.

A közönség szórakoztatásáról mások mellett Ivancsics Tamás koncertje, a Pélmonostori Harmónika virtuóz együttes bemutatója és a Duna-parti város tamburaiskolájának összevont együttese gondoskodik. Nepomuki Szent János szobornál 15 óra 30 perckor órakor tartanak liturgiát Udvardy György pécsi katolikus megyés püspök részvételével.

A program leglátványosabb részeként sötétedés után a helybéli "vízen járók" fáklyákkal kivilágított és feldíszített hajóikkal a Sokác-révtől végigereszkednek a Duna városi szakaszán. Közben vízre bocsátják az apró fényű úszógyertyákat, az úgynevezett Jánoskákat. Az estet tűzijáték, majd utcabál zárja; a vasárnap Az úrihímzés hungarikum értékei címmel kiállítás nyílik a Busóudvarban.

A 14. század második felében élő Nepomuki Szent János Prága érseke és IV. Vencel cseh király feleségének gyóntatója volt, akit az uralkodó a Moldva vizébe vettetett, mert a király követelésére sem szegte meg a gyónási titoktartás kötelezettségét.

Kultuszát számos magyar településen ápolják, szobrai patakokat, folyókat átívelő hidakon vagy azok közelében állnak.

Hegedűs Emese, a rendezvény egyik főszervezője az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, hogy Nepomuki Szent János mohácsi ünnepén mintegy négy-ötezer látogató szokott részt venni. A szervezőkkel kapcsolatban álló szálláshelyek már beteltek az ünnep idejére - tette hozzá.

Szombaton az esemény keretében tart missziós napot a Pécsi Egyházmegye, amelyen a többi között bemutatkoznak a katolikus egyház fenntartásában működő helyi intézmények is.

A rendezvény ideje alatt ingyenesen lesz látogatható Mohácson a Lajta Monitor Múzeumhajó, amely a Magyar Honvédség 170 éves fennállásának alkalmából, valamint az első világháború befejezésének 100. évfordulójának tiszteletére indult országos útra a Dunán.

A múzeumhajó április 3. és május 21. között a Duna mintegy 417 kilométeres magyarországi szakaszán 11 város kikötőjében várta és várja látogatóit.

KultúraNepomuki Szent Jánoshagyomány Mohácsvízen járók védőszentjekultusz